Koronavírus Szentes

Konstruktív javaslatokat tettek a szentesi városatyák

A szentesi Fidesz frakció tagjai hozzávetőlegesen 200 millió forintos értékben javasolják a város költségvetési tételeinek átcsoportosítását a járványügyi helyzettel kapcsolatos egészségügyi védekezés és a gazdasági hatások kezelése érdekében. Ahogy fogalmaztak: a jelenlegi helyzetben, a problémák megoldása érdekében mindenkinek egyaránt tennie kell, saját lehetőségeinek és szakterületének megfelelően, az önkormányzati képviselőnek pedig ebben a helyzetben is felelős példával kell elől járniuk.

A jelenlegi helyzetben, a problémák megoldása érdekében mindenkinek egyaránt tennie kell, saját lehetőségeinek és szakterületének megfelelően, hiszen közös ügyünk a járvány lassítása, megállítása és gazdasági hatásainak kezelése – mondta Bujdosó Tamás.

Ezért Dr. Rébeli-Szabó Tamással és Kovács Jánossal konkrét, konstruktív javaslatokat tettek a polgármesternek Szentes költségvetésének módosításáról, az anyagi források átcsoportosításáról. Véleményük szerint április 1-től az önkormányzati képviselők, azaz a képviselő-testület minden tagjának havidíja bruttó 50 ezer forintra, a külsős bizottsági tagok díjazása bruttó 10 ezer forintra csökkenjen a járvány idejére, míg a felügyelő bizottsági tagok díjazása szüneteljen a gazdasági helyzetre való tekintettel. A beadványban szerepel, hogy a képviselői keretek, teljes egészben legyenek elvonva a képviselőktől és a költségvetés hiányára legyenek fordítva; a sportra, kultúrára szánt összeg 60 százalékra, a városmarketingre és idegenforgalomra szánt összeg 20 százalékra mérséklődjön, és teljes mértékben vegyék ki a költségvetési sorokból a testvérvárosi kapcsolatok fenntartására elkülönített összeget.

– A nem létfontosságú beruházások idei évre vonatkozó elhalasztása is szerepel koncepciónkban, melybe beletartozik a városháza idei évre tervezett felújításának, az idegenforgalmi táblák felújításának, a Hősök fala megépítésének elhalasztása. Ezen felül elodázható a karácsonyi díszkivilágítás fejlesztése, a Kertészek terén öntöző rendszer, a Hősök erdejében kút, a Horváth Mihály Gimnázium étkező, a Labdarugó Klubházban az 1. emeleti szint, valamint a Kurca parti pavilonnak a kialakítása és a közterületi térfigyelő kamerák számának növelése – fejtette ki Bujdosó Tamás.

A gazdasági szakember szerint a fennmaradó gazdasági forrásokat a helyi vállalkozók nem lakás céljára használt bérlemények bérleti díjának és a szociális bérlakásban élők lakbérfizetési problémáinak kompenzációjára (ha a válsághelyzet befolyásolta azokat), az esetlegesen az önkormányzatnál és intézményeinél fellépő elbocsátások megakadályozására, valamint a helyben esetlegesen kialakuló elbocsátási hullámban érintettek megélhetési problémáinak sürgősségi áthidalására, egyszeri támogatási összeg biztosítására fordítandó biztonsági alap létrehozása kell fordítani.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 270 tonna adományt gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén

cs3-szerkeszto

NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatoznak a szentesi katonák a héten

cs3-szerkeszto

Az NKA támogatásával kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

cs3-szerkeszto

Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto

A Tisza nem tudja: már nincs kampánycsend!

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto