Vélemény

Kocsis Máté – Margaret Thatcher: “Az a baj a szocialistákkal, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak mások pénzéből.”

Általános ellenzéki tiltakozás indult a közös teherviselés ellen. A budapesti baloldali polgármesterek, Tóth Bertalan, de még maga Gyurcsány is közös nyilatkozatok tömkelegével, személyeskedő nyilatkozatokkal, és megvalósíthatatlan pénzosztogatási javaslatokkal teszik nyilvánvalóvá, hogy valójában nem akarnak részei lenni a megoldásnak. Bajnai Gordon már odáig is elmerészkedett, hogy közös teherviselés helyett közös eladósodásról beszéljen, nyilván az IMF segítségével. Nem először csinálják, mindenki emlékszik rá, hogyan kezel válságot a baloldal és ezzel szemben milyen erőfeszítések árán állította talpra a magyar gazdaságot az Orbán-kormány.

Érdekes, hogy az ország kormánypárti polgármesterei – akik jóval többen vannak, mint az ellenzékiek – nem panaszkodnak, és nem a hangulatkeltésen dolgoznak, hanem a helyzetet tudomásul véve végzik a feladataikat. Csak a baloldali kerületek polgármesterei gondolják úgy, hogy a közös teherviselés az, amikor mindenkinek – a munkavállalóknak, a vállalkozásoknak, multiknak, bankoknak, a kormánynak, tényleg mindenkinek – kevesebb pénze lesz, akkor nekik nem. Szolidaritásról beszélnek, csak épp ők nem azok. Mondvacsinált okokból megint ellenzik a kormány intézkedéseit, ezzel is gátolják a vírus elleni védekezést és bizonytalanságot keltenek. Ugyanezt tették a parlamentben is. Egyre világosabban látszik, hogy valójában nem akarják kivenni a részüket a közteherviselésből. Saját megerősödésüket remélik az ország legyengülésétől, de egyikben sem leszünk partnerek!

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Forgács István: Anulu-kormány

cs3-szerkeszto

Szabó Gergő: morzsolódnak szét a hosszú idő alatt felépített diplomáciai kapcsolatok, külföldről csak röhögnek rajtunk

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Döbbenet! Rátámadt az egyházra is, ahogy nagy elődei is tették

cs3-szerkeszto

Dócs Dávid: Nem a telefonos rablás a legnagyobb gond Magyar Péterrel

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto