Belföld

Könnyítettek a kkv-k napelemes pályázatán

Solar panels on house

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című és GINOP-4.1.3-19 kódszámú felhívást a könnyítés irányába módosította a kiíró szervezet.

A változtatások szerint míg korábban a napelemes rendszer kizárólag a fejlesztéssel érintett épület tetőszerkezetén volt elhelyezhető, addig mostantól már az épülethez kötődő parkolók árnyékoló építményeinek és az autóbeállók tetőszerkezetén is felszerelhető a rendszer.

A műszaki és tartalmi elvárások közt már nem számít kiemelten kockázatosnak, ha a támogatást igénylő, illetve az árajánlat adó/szállító székhelye, telephelye, fióktelepe között egyezőség áll fenn, miképp az sem, ha az ajánlatadó/szállító vezető tisztségviselője vagy tulajdonosa/tagja Magyarországon eltiltás hatálya alatt álló személy.

Napelem rendszer pályázat – mi segítünk!

Eddig az volt a szabály, hogy a támogatási összeg nem kerül kifizetésre, ha a kedvezményezett nem a felhívásban és a támogatói okiratban rögzített feltételekkel és műszaki paraméterekkel valósítja meg a projektet. Az új szabály megengedőbb lett, egyrészt úgy fogalmaz, hogy legalább a felhívásban és a Támogatói Okiratban rögzített feltételekkel és műszaki paraméterekkel kell megvalósítani a projektet a támogatás kifizetése érdekében, vagy ha a műszaki-szakmai tartalom csökken, úgy erre szerződésmódosítási kérelmet kell benyújtani legkésőbb a záró kifizetési kérelem benyújtását megelőző napig. Azonban a kedvezményezett nem térhet el a felhívásban meghatározott értékektől, mely minimum 5 kWp, maximum 15 kWp névleges teljesítmény.

Azonban a kedvezményezett nem térhet el a felhívásban meghatározott értékektől, mely minimum 5 kWp, maximum 15 kWp névleges teljesítmény.

A záró kifizetési kérelemhez már nem kell csatolni a hálózati engedélyessel kötött / módosított hálózatcsatlakozási szerződést, pluszban szükséges viszont a szállító nyilatkozata a kiépített napelemes rendszerek megfelelőségi követelményeiről.

Az elszámolhatóság további feltételei közül az összes összeférhetetlenségi szabályt törölték.

A társasági adóbevallás éves átlagos statisztikai állományi létszámot tartalmazó oldala helyett ezentúl a belső munkaügyi nyilvántartása is beküldhető.

A módosítások és a pályázati kiírás itt érhető el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: bízunk abban, hogy konzervatív fordulat lehet Európában és az Egyesült Államokban is 

Szabó Viktor