Belföld

A betegek világnapját tartja ma a katolikus egyház

Patient at a hospital

A betegek világnapját tartja ma a katolikus egyház. Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában mutat be szentmisét délután, és együtt imádkozik a betegekkel – közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

Szűz Mária első lourdes-i jelenésének emléknapja Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta a betegek világnapja is.
    A világnap alkalmából a pápa évről évre üzenetet intéz a hívekhez. Ferenc pápa az idei világnapra a többi közt azt írta: “Jézus Krisztus nem törvényeket szab azoknak, akik sebzettségük, fájdalmuk és gyengeségük miatt félelemben élnek, hanem irgalmát, vagyis gyógyító személyes jelenlétét ajándékozza nekik”.
    Az egyházfő hozzáteszi: Jézus “maga is a gyengeség útját választotta, megtapasztalta az emberi szenvedést és magától az Atyától kapta a megerősítést. Valójában csak azok fogják tudni, hogyan kell másoknak vigaszt nyújtani, akik saját magukon tapasztalták meg mindezt.”
    Kitér arra: Az egyház “szüntelenül és egyre jobban törekszik arra, hogy az irgalmas szamaritánus – azaz Krisztus – fogadója legyen”, a ház, amelyben megtapasztalható Jézus kegyelme – olvasható Ferenc pápa üzenetében.
    Az egyházfő szól az egészségügyben dolgozókhoz, figyelmeztetve őket arra, hogy “az életet a fogantatástól a halálig el kell fogadni, meg kell védeni, tiszteletben kell tartani és támogatni kell”. “Bizonyos esetekben vállalnotok kell a lelkiismereti okból való tiltakozást, hogy az életre és az emberre kimondott igen mellett megmaradjatok” – fogalmaz.
    Megjegyzi, a betegek világnapján gondol azokra is, akik nem jutnak orvosi ellátáshoz, mert szegénységben élnek. A pápa arra kéri a világ minden országának egészségügyi hatóságait és kormányait, hogy “miközben számolnak a gazdasági realitással, ne hagyják figyelmen kívül a társadalmi igazságosságot sem”.
    Ferenc pápa üzenetében köszönetet mond az önkénteseknek, akik a betegek szolgálatában állva “számos esetben kompenzálják a strukturális hiányosságokat, és a gyengédség és jelenlét gesztusaival tükrözik Krisztusnak, az irgalmas szamaritánusnak a képét a világ felé” – fogalmaz az egyházfő.
    A hagyomány szerint 1858. február 11-én Szűz Mária megjelent a 14 éves Bernadette Soubirous-nak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A csoda helyén 1876-ban templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott.
    Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió, hitüket erősíti az, hogy időről időre előfordulnak – a helyi orvostudományi iroda vizsgálatai szerint is – tudományos módon megmagyarázhatatlan gyógyulások.
    A világnap célja Szent II. János Pál pápa meghatározása szerint az, hogy “Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, és segítse elő a szenvedés megértését”.
    Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tájékoztatása szerint a Budapesti Katolikus Kórházlelkészséget 2004-ben Erdő Péter alapította. A kórházakat heti rendszerességgel 29 kórházlelkész látogatja, szolgálatukat 110 önkéntes beteglátogató segíti.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor elrendelte a Török Áramlat vezeték magyarországi szakaszának katonai védelmét + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében

cs3-szerkeszto

Este már Jézus feltámadását ünneplik a keresztények

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: kritikus energiaválság közeledik Európában

cs3-szerkeszto

Budaházy Edda: Nem győzhet a balliberális oldal, ennek szellemében egyéniben a Fidesz jelöltjére szavazok + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

„A Mi Hazánk szavazói egyéniben inkább a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogassák” – Ifj. Hegedűs Lóránt arról, hogy mi is a tét + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Magyarországra látogat az Amerikai Egyesült Államok alelnöke

cs3-szerkeszto

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Szentesen: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk

cs3-szerkeszto