Belföld

Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás

Carpenter doing his job in carpentry workshop.

Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t.

    A program 12 milliárd forintos keretösszegével segíti majd a mikro-, kis- és középvállalkozások foglalkoztatotti létszámának növelését – jelezte az államtitkár.
    Kiemelte, hogy a munkaerőpiac változásai folyamatos alkalmazkodást igényelnek a vállalkozásoktól. A munkaerőhiány kezelésének egyik lehetséges módja a tevékenységük bővítése a munkaerő-tartalékkal rendelkező térségekben. A támogatás az ország azon négy régiójában érhető majd el, ahol a foglalkoztatási ráta az országos átlag alatti szinten volt 2017-ben, így Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön.
    A felhívásra azok a vállalkozások nyújthatnak majd be támogatási kérelmet, amelyek vállalják, hogy az adott régiók valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3, maximum 15 fővel bővítik a foglalkoztatottak számát, a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartják, és akik vállalják a kormányhivatallal való együttműködést a toborzás során.
    Az igényelhető támogatás minimum 8, maximum 90 millió forint lesz. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke a becsült 2 teljes éves bérköltség 70 százaléka kisvállalkozás, illetve 60 százaléka középvállalkozás esetén. A havi bruttó munkabér maximális elszámolható költségeként legfeljebb 350 000 forint vehető figyelembe – ismertette Rákossy Balázs.
    Az új munkavállaló 24 hónapon keresztül történő foglalkoztatása olyan induló beruházás esetén támogatható, amely új létesítmény létrehozatalát, vagy egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy termékkínálatának új termékekkel való bővítését, illetve egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi.
    A támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27.-től lesz lehetőség.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szabó István: Orbán Viktornak megint igaza lett! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: kapitális stratégiai hiba volt az európai leválás az orosz energiahordozókról

cs3-szerkeszto

A Tisza áradása rengeteg embert tett tönkre

cs3-szerkeszto

Az ukránok megfenyegették Orbán Viktor öt gyermekét és hat unokáját

cs3-szerkeszto

Magyar Kétfarkú Kutya Párt: szervezett a fellebbezési akció a párt jelöltjei ellen

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: Ukrajna mindenre kész a magyarországi választás befolyásolása érdekében

cs3-szerkeszto