Belföld

Emmi: a gyermekek védelme mindennél fontosabb

Children drawing and coloring

A gyermekek védelme, egészséges testi-lelki-szellemi fejlődésük biztosítása mindennél fontosabb a magyar kormány számára – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a gyermekjogi világnapon, szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

    Mint írták, az új büntető törvénykönyv is kiemelten védi a gyermekeket és súlyosan bünteti a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőit. Szintén a gyermekek érdekeit szolgálja az idén bevezetett családvédelmi akcióterv is, és ezért fordítanak jövőre minden eddiginél többet, 2228 milliárd forintot a gyermekes családokra – tették hozzá.
    Ismertették: a magyar kormány számos intézkedést tett és tesz a gyermekek jóléte, jólléte és jogainak érvényesítése érdekében. Így – a többi közt – különös figyelmet fordítanak a bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítésére és fejlesztésére, a kora gyermekkori intervencióra, a kötelező óvodáztatásra. Magyarországon több mint 1 millió gyermek, jövőre már minden általános és középiskolás diák ingyen kapja a tankönyvet, és félmillió gyermek vesz részt ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésben, amelyre 2020-ban minden eddiginél magasabb összeg, 82,5 milliárd forint központi költségvetési forrás áll rendelkezésre.
    A gyermekes családoknak szóló támogatások folyamatosan bővülnek: csak az idén 130 ezren vehettek és vesznek részt Magyarország legnagyobb üdültetési programjában, az Erzsébet-táborok eseményein; továbbá a családi otthonteremtési kedvezménynek köszönhetően 2019 szeptemberéig 117 ezer család gyermekei költözhettek új otthonba – olvasható a közleményben.
    Felidézték: a kormány a 2019 januárjában bevezetett gyermekek otthongondozási díjával (gyod) segíti azokat a családokat, amelyeknél a gyermekek fejlesztése, gondozása valamelyik szülő folyamatos otthoni jelenlétét igényli. Emellett a diabétesz-világnaphoz kötődően a kormány komplex intézkedéscsomagot fogadott el az 1-es típusú diabéteszes gyermekek és családjaik támogatására.
    Mindezeken túl az egészséges táplálkozást ösztönző, illetve a nemdohányzók védelmében hozott intézkedések is a gyermekek védelmét, egészséges testi fejlődését segítik – írták.
    Az ENSZ Közgyűlése 30 éve, 1989. november 20-án fogadta el a gyermekek jogairól szóló egyezményt, amelyhez Magyarország 1990. március 19-én, az elsők között csatlakozott.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt a Tisza Párt titkos dokumentuma – zavargásokat szervezhetnek

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto

Szabó István: A választók a nyugalomról és a jövőről döntenek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Professzorok Batthyány Köre: a hazának Orbán Viktorra van szüksége

cs3-szerkeszto

Magyar Péter pániküzemmódban: több ezer településvezetőt fenyegetett meg

cs3-szerkeszto

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vasárnap sorsot választunk a hazánknak, nemzeti egységet hirdetünk!

cs3-szerkeszto

Alapjogokért Központ: Stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

cs3-szerkeszto