Vélemény

Kölnei Lívia: Kedves abortuszpárti ismerőseim! Ma még nektek áll a zászló.

Mindig szembesíteni fogunk benneteket azzal, hogy amit tesztek, az gyilkosságpártolás és a társadalmi megkülönböztetésért folytatott harc.

„Példamutatóan szemléltetitek, hogyan kell támogatni a diszkriminációt: minden olyan ember kiiktatását, aki nem kedvünkre való, aki akadályozza a nyugodtabb és szebb életünket, aki gyengébb, mint mi. A hátrányos helyzetűek elnyomásának élharcosai vagytok.

Ma még a miénk – életpárti, abortuszt ellenző kisebbségé – a nehezebb társadalmi terep, hiszen a természetes emberi önzéssel kell megküzdenünk. Nem marad más eszközünk, mint hogy gondoskodjunk róla: ne ringathassátok magatokat az embermentő szabadsághős szerepébe.

Mindig szembesíteni fogunk benneteket azzal, hogy amit tesztek, az gyilkosságpártolás és a társadalmi megkülönböztetésért folytatott harc. Közreműködés vagy támogató egyetértés védekezésre képtelen emberek likvidálásában.

Precedenst adtok az abortusz kiterjesztésére a szülésig (ez már létező törvény) és azon túl is, hamarosan. Hiteltelenek vagytok bármilyen emberi kisebbség érdekvédőjeként.

Nem titkolt célunk, hogy elérjük: közületek a józan lelkiismeret és értékítélet képességével rendelkezők döbbenjenek rá, miben segédkeznek, és adják fel nézeteiket. (Talán nem lesz károtokra, ha tudtok róla: közülünk a vallásosak személy szerint imádkoznak aktivistáitokért, értetek, hogy tisztábban lássatok.)

Az észak-ír abortusztörvény érvénybe lépését sok százezren »Európa legsötétebb napjának« nevezik. Megértem, bár nem értek vele egyet: ilyen sötét napok voltak már és vannak is, sok országban. Én nem sötétítem el a Facebook-képemet, mert a lelkemben, egy »sötétkamrában« már régen őrzöm és gyászolom a világ legnagyobb holokausztjának áldozatait. Világosban, nyílt arccal szembesülök azokkal, akik ártatlanok és gyengék vére által kívánnak szabadsághősök lenni.”Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Charlie Kirk meggyilkolása utolsó figyelmeztetés kell legyen itthon is!

cs3_szerk2

Stefan Sreit: az idegenek ott tanyáznak a téren és mindenkit zaklatnak

cs3_szerk2

Moderari: Tudománytalan fantasztikum

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: Gyanús szórólapok a szentesi polgármester-választás idején

cs3_szerk2

Németh Balázs: Magyar Péternek egyre nagyobbakat kell hazudnia, hogy bekerüljön a hírekbe

cs3_szerk2

Moderari: Bezzeg Romániában!

cs3_szerk2

Gulyás Virág: van egy ordító, hangos kisebbség, amely mindig is uralta az online platformokat

cs3_szerk2

Olvasónk, Eszter: “Skacok kontra ERKÖLCS és JÓÍZLÉS”

kissferenc

Moderari: Nyugodj bele…

cs3_szerk2