Szentes

280 millió forint támogatást kap Szentes

Farkas Sándor, a körzet országgyűlési képviselője jelentette be, hogy Szentes 280 millió forint támogatást kap a koronavírus utáni újraindításhoz.

A mai Kormányinfón már jelezte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány döntött az önkormányzatok támogatásáról. A miniszter bizakodásának adott hangot, hogy a 2010-es években elkezdett sikeres évtizedet tudja a kormány folytatni.

Ahogy a miniszter fogalmazott, „jelentős adócsökkentést hajtottunk végre a kkv-k helyi iparűzési adójának maximálásával. Ezzel mintegy 150 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál, ez hozzájárul a foglalkoztatási adatok javulásához”.

Mint ismeretes, a 25 ezer fő alatti települések automatikus támogatást kaptak, a nagyobb települések pedig egyeztetéseket követően kapnak támogatást. Ezzel a megoldással a kormány közel 23 milliárd forint támogatásról döntött, amiből 1,7 milliárd forint bölcsődék, óvodák, kulturális intézmények felújítását és megépülését szolgálja.

Farkas Sándor, körzetünk országgyűlési képviselője jelentette be, hogy Szentes a megállapodásnak megfelelően 280 millió forintot kap a kormánytól, hogy támogassa a koronavírus utáni újraindítást.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Jövőre klimatizálhatják a szentesi kórház betegellátó egységeit

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy szentesi fiatal – segíts te is megtalálni!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt a tarló Szentesnél, ezer négyzetméter lángolt

cs3-szerkeszto

Négy hónapra teljesen leáll a vasút Szentes és Kiskunfélegyháza között

cs3-szerkeszto

Lefeszítette a lakatot, ellopta a kerékpárt – a rendőrök elfogták a visszaeső szentesi férfit

cs3-szerkeszto

Szabó Zoltán Ferenc: Szentesen nincs ivóvízellátási probléma

cs3-szerkeszto