Csongrád Sport

„Dianás” léptekkel a békéért – 144 kadét teljesítette a CISM-futást Csongrádon

Csongrádon 144 kadét, valamint oktatóik és pedagógusaik álltak rajthoz a Nemzetközi Katonai Sporttanács Futás a Békéért programján, ahol közösen teljesítették a 4 kilométeres távot. A CISM kezdeményezés célja a béke és a barátság erősítése a sport erején keresztül.

A Diana Fegyvertechnikai Technikum tanulói egy emberként húztak futócipőt, hogy csatlakozzanak a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) nemzetközi felhívásához. A 4 kilométeres kihívást fegyelmezetten, egymást biztatva teljesítették, bizonyítva, hogy az összetartás és a kitartás a sportban és a mindennapokban is kulcsfontosságú.

A fiatalokkal együtt futottak az alakulat oktatói is, akik nemcsak a felkészítésben, hanem a pályán is támogatták a kadétokat. A közös mozgás igazi közösségi élménnyé vált, ahol a teljesítmény mellett az együtt töltött idő és az összhang került a középpontba.

Az üzenet világos volt: „Béke és barátság a sporton keresztül!” – egy cél, amelyhez a „dianás” kadétok méltó tempóval csatlakoztak.

.

Fotók, forrás: MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred, Király Zoltán Gergely zls.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Átadták Csongrádon a jó tanuló–jó sportoló díjakat

cs3-szerkeszto

Kistelek ismét összehozta a térség legkicsibbjeit – sikeres szezonzárás az Intézményi Bozsik Programban

cs3-szerkeszto

Harminc éve a közös éneklés öröméért, jubileumi koncertet adott a Csongrádi Zenebarátok Kórusa

cs3-szerkeszto

A zene töltötte meg a Szentháromság téri parkot, ahol ismét nagy sikert aratott a TérZenePark Csongrádon

cs3-szerkeszto

A csongrádi Bak Szilvia maximális pontszámmal hódította vissza a vándorserleget mézeskalács alkotásával

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Az ország egyik legkülönlegesebb futóversenye 5. alkalommal hódította meg Csongrádot

cs3-szerkeszto

Országos elismerést nyert a csongrádi Kertbarát Klub

cs3-szerkeszto

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a félmaraton miatt Csongrádon

cs3-szerkeszto