Csongrád

Csongrádi diákok szakmai gyakorlatoztak Németországban

Sikeres szakmai gyakorlatot valósított meg az Erasmus+ program keretében Németországban, Biberach városában a Hódmezővásárhelyi SzC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 12 Faipari technikus képzésben résztvevő diákja és 2 oktatója.

Két hét alatt a hétvégék a kikapcsolódás, kirándulásról szóltak. Munkanapokon a csapatok feladata fahídkészítés, faházépítés és lépcső készítés volt. Izgalmas és hasznos 10 naposos szakmai gyakorlatot töltöttek a tanulók a Bildungszentrum Holzbau fogadó partnernél.

A búcsúvacsorán mindenkit oklevéllel és ajándékkal jutalmaztak a vendéglátók.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ötcsillagos lett a Körös-toroki strand, 181 ponttal érte el a legmagasabb minősítést

cs3-szerkeszto

Kossuth 180 éves leveleire emlékeznek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

Elhunyt Muladi Imre, a csongrádi Sághy iskola egykori meghatározó tanára

cs3-szerkeszto

Velük volt igazán kerek a világ – 23 produkció a harmadik csongrádi Got Talent színpadán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Szüreti Hétvége Csongrádon: két napon át a közösségé és a jó hangulaté lesz a főszerep + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Autó nélkül az iskolába – kreatív kihívásra várják a csongrádi diákokat

cs3-szerkeszto