Belföld Kult

Szomorú szombat: elhunyt Fenyő Miklós

78 éves korában meghalt Fenyő Miklós, a hírt a zenész Facebook-oldalán közölték szombat reggel.

„A legmélyebb fájdalommal tudatjuk veletek, hogy Miklós a hajnali órákban örökzöld álomba szenderült…Zenéje, dalszövegei, színdarabjai, könyvei, az egész szellemisége örökre velünk marad. A család kéri, hogy a média, és a közösségi oldalakon megnyilvánulók tiszteljék gyászukat!” – olvasható a posztban.

Az énekes már 2024-ben is egészségügyi problémákkal küzdött, majd idén január elején derült ki, hogy tüdőgyulladással kórházban kezelik. Múlt héten úgy tűnt, hogy lassan felépül a betegségből, de szövődmények alakultak ki.

Fenyő Miklós 1947-ben született Budapesten. Gyermekkorának egy részét az Egyesült Államokban töltötte, ahol közvetlen közelről ismerhette meg a korai rock and roll világát. Hazatérése után ezt a szabadságvágyat és ritmust ültette át a hazai környezetbe.

Az 1960-as évek közepén alapította meg a Hungária együttest. 1968-ban a Ki mit tud? győzteseként országos hírnévre tettek szert a Csavard fel a szőnyeget című dallal.

Az együttes 1980-as stílusváltása (a legendás „neon-korszak”) hozta el a legnagyobb sikereket. A jampiszleng, a pöttyös szoknyák és a belőtt frizurák a Hungária védjegyévé váltak.

A zenekar feloszlása után Fenyő Miklós szólóban is sikeres maradt. Életrajzi ihletésű musicalje, a Made in Hungária, és az abból készült film a magyar popkultúra megkerülhetetlen részévé vált.

1996-tól kezdve minden nyáron megrendezte legendás Margitszigeti Koncertjeit, amelyek tízezreket vonzottak.

Köszönjük a sok szép élményt, zenét! Nyugodjon békében!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tarolt a Fidesz az időközi választáson

cs3-szerkeszto

Szikra Levente: amerikai kutatás szerint a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb politikai erő Magyarországon

cs3-szerkeszto

Változékony, az átlagosnál melegebb idő várható a jövő héten is

cs3-szerkeszto

Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia

cs3-szerkeszto

Szabó István: Miközben ma sok nyugdíjas a postást várja, a baloldalon a megszorításokat tervezik! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

cs3-szerkeszto