Szentes

Jegyzőkönyv-hamisítási botrány: Nyílt levélben szólították fel Szentes polgármesterét, hogy mondjon le!

Az Alapítvány 2020. decemberében alakult át a Szentesi Madármentő Állomásból és az alapítók között Szabó Ferenc Zoltán, Szentes Város Polgármestere is megtalálható. Az Ön polgármestersége óta Szentes Város Önkormányzata közel 36, azaz harminchat millió forint támogatást nyújtott a Szentesi Természet-, és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítványnak! – olvasható abban a nyílt levélben, amit eljuttattak szerkesztőségünkhöz. 

Mint megírtuk, felmondott a szentesi önkormányzat egyik tisztségviselője, miután állítása szerint olyan utasítást kapott feletteseitől, amelyet sem erkölcsileg, sem jogilag nem tudott elfogadni. A köztisztviselő feladatkörébe tartozott egy, a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvánnyal kapcsolatos lakossági bejelentés hivatalos jegyzőkönyvezése. A bejelentés szabályosan érkezett, annak rögzítése pedig a vonatkozó jogszabályok és belső eljárásrend szerint kötelező volt.

A tisztségviselő elmondása alapján arra akarták kényszeríteni felettesei hivatali rangjuknál fogva, hogy a bejelentést tartalmazó jegyzőkönyv tartalmát válogassa meg és a gazdasági bűncselekmények gyanúját felvető információkat ne jegyzőkönyvezze, kizárólag csak az állatkínzásra vonatkozó részeket vegye jegyzőkönyvbe.

Az érintett párja, Marton Kristóf most nyílt levelet írt Szentes polgármesterének. Ebben felszólítja Szabó Zoltán Ferencet, hogy hogy azonnali hatállyal mondjon le közszolgálati megbízatásáról és távozzon Szentes Város polgármesteri székéből!

A nyílt levelet az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

.

Borítókép: képernyőmentés, SzegvárOnline



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mentőhelikopter és teljes útzár, motor és autó ütközött Szentesnél

cs3-szerkeszto

Katonai járművek jelennek meg Szentes térségében 

cs3-szerkeszto

Narancs riasztás vasárnapra: heves zivatarok csaphatnak le Szentes, Csongrád és Kistelek környékére

cs3-szerkeszto

Borászatba látogattak a szentesi Boros végzősei

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi oktatók is elismerésben részesültek

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

Változik a vérvételi ellátás rendje a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Egy korszak lezárul: az idei lesz az utolsó Hunor Coop Szentesi Lecsófesztivál

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto