Szentes

Erasmus+ szakmai gyakorlat Prágában: helytállnak a szentesi diákok

Sikeresen megkezdődött a Hódmezővásárhelyi SzC Szentesi Boros Sámuel Technikum diákjainak külföldi szakmai gyakorlata Prágában az Erasmus+ program keretében. A hét eleji munkahelyi ismerkedést követően keddtől már élesben dolgoznak a tanulók, és a visszajelzések alapján kiválóan megállják a helyüket.

Az egészségügyi képzésben részt vevő diákok egy modern, jól felszerelt idősek otthonában segítik a szakemberek munkáját. Bekapcsolódnak a betegek ápolásába, a fizioterápiás foglalkozásokba, a szabadidős programokba és az étkeztetésbe is, értékes gyakorlati tapasztalatot szerezve egy nemzetközi környezetben.

Az oktatási ágazat tanulói prágai óvodákban töltik gyakorlatukat, ahol minden csoport mindennapi munkájába aktívan bekapcsolódnak a kéthetes program során. A diákok mindkét területen sok dicséretet kapnak a fogadó intézményektől.

A nyelvi különbségek sem jelentenek akadályt: a tanulók rugalmasan kezelik a kommunikációs helyzeteket, még akkor is, ha sokan kizárólag cseh nyelven beszélnek. A szakmai munka után szervezett városnézések várják őket, amelyek gyakran többórás, aktív gyalogos programok.

A korai kelések, a délelőtti munka és a tartalmas délutáni programok után a fáradtság garantált – de a tapasztalat, az élmény és a szakmai fejlődés mindenért kárpótolja a résztvevőket.

.

Fotók: HSZC Boros



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök Szentes határában – apa és fia is gyanúsított lett

cs3-szerkeszto

Fokozott katonai jelenlétre és hanghatásokra kell készülni Szentes térségében

cs3-szerkeszto

Új segédápolók állnak munkába Szentesen – 18 szakember erősíti a betegellátást

cs3-szerkeszto

Elismeréseket adtak át a szentesi műszaki ezred csapatünnepén

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta javasolja, hogy kormányablakbusz települjön ki Szentes több pontjára

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

Egy 32 éves férfi betört egy szentesi családi ház udvarára, néhány nap alatt elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

Teherautó és személyautó ütközött a szentesi elkerülőn, lezárták az utat

cs3-szerkeszto