Szentes

Szabó Zoltán Ferenc is kiáll a szentesi szennyoldal gyűlöletkeltése ellen

Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere is csatlakozott ahhoz a civil kezdeményezéshez, amely a város közbeszédét évek óta mérgező, névtelen és arctalan online szennyoldal gyűlöletkeltése ellen lép fel.

A Skacok valótlan állításokkal kiskorú gyermekeket és felnőtteket egyaránt megszégyenített, komoly felháborodást keltve a helyi közösségben.

Megijedtek a szennyoldal szerkesztői

A békés, fáklyás kiállás híre láthatóan nem érintette jól az oldal szerkesztőit: megijedtek, és különféle módokon igyekeznek elmaszatolni az esemény jelentőségét. Az arccal és névvel kiálló résztvevőket még arra is felszólították, hogy változtassák meg a gyülekezési pont helyszínét.

Szabó Zoltán Ferenc és a kezdeményezéshez csatlakozók azonban egyértelművé tették: nem hátrálnak meg. Január 28-án, szerdán 17 órakor ott lesznek az Arany János utca és a Rákóczi Ferenc utca kereszteződésénél, ahogyan azt eredetileg meghirdették.

A mostani kiállás nem politikai akció, hanem határozott, mégis békés válasz a gyűlöletkeltésre: látható jelenléttel, közösen kívánják jelezni, hogy Szentesen nincs helye a névtelen uszításnak, a megfélemlítésnek és a lejáratásnak. A szervezők szerint az összefogás ereje lehet az első lépés egy tisztább, emberibb közbeszéd felé.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Családi Napot rendeznek a szentesi Koszta iskolában – rengeteg programmal készülnek

cs3-szerkeszto

Szomorú látvány: kiszáradt a szentesi Helóta Biokert tava

cs3-szerkeszto

Szentesre is érkezik a SkillFest 2026, ahol a szakmák életre kelnek

cs3-szerkeszto