Kistelek

Mozgásra hangolva – aktív diákcsapat formálja a közösséget a kisteleki iskolában

Az idei tanévben már második alkalommal működik SPAN (Sportot Propagáló Aktív Nebulók) Aktív Tanulói csapat a Kisteleki Általános Iskola falai között. A kezdeményezés célja, hogy egy lelkes, kis létszámú diákközösség az Aktív Iskola program elkötelezettjeiként mozgásra ösztönözze társaikat, és aktívan részt vegyen sportos, egészséges életmódot népszerűsítő események szervezésében.

A program pedagógiai szemlélete szerint a társas ösztönzés és a kortárs mintaadás az egyik legerősebb motiváló erő a diákok számára. Éppen ezért a SPAN-csapat tagjai nemcsak résztvevői, hanem szervezői és segítői is az iskolai és városi programoknak. A tanév elején nagy volt az érdeklődés: a jelentkezéshez motivációs levelet kellett benyújtani, amelyekből végül 12 felső tagozatos tanuló alkotja a csapatot. A diákok megbízólevelet, valamint egységes tornazsákot és baseballsapkát is kaptak.

Az elmúlt hónapokban a SPAN-os tanulók már számos eseményben vállaltak szerepet: közreműködtek többek között a Magyar Diáksport Napján, a Szüreti 10 próba programon a Kisteleki Sajt és Gasztronómiai Fesztiválon, a szüreti bálon, iskolai sportfesztiválokon, valamint egészségkvízeket is készítettek és vezettek. Volt olyan program is, amelyet ők találtak ki és valósítottak meg, bizonyítva kreativitásukat és elkötelezettségüket.

A tanév hátralévő részében további színes, mozgásos programok várnak a SPAN-csapatra, akik továbbra is aktív szerepet vállalnak abban, hogy diáktársaik számára vonzóvá tegyék a sportot és az egészséges életmódot. A kezdeményezés nemcsak a mozgást népszerűsíti, hanem erősíti a közösségi felelősségvállalást és az összetartozás élményét is a kisteleki iskolában.

Az iskola SPAN tanulói:

  • Belányi Barbara (7.b)
  • Bitó Tímea (6.b)
  • Fülöp Nelli (7.a)
  • Gilicze Anna (7.a)
  • Gombos Martina (7.b)
  • Hegedűs Rebeka (6.b)

GALÉRIA:

.

Fotók: Kisteleki Általános Iskola



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hivatalos: Szabó István a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje

cs3-szerkeszto

Már zajlik a kisteleki Szánkó Party főpróbája + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Szánkó party lesz vasárnap Kisteleken

cs3-szerkeszto

Nem csak finom, hanem tudatos is – egészséges ízek hete a kisteleki iskolában

cs3-szerkeszto

Két fiatal lányt keres a kisteleki rendőrség, segítsünk megtalálni őket!

cs3-szerkeszto

Kisteleki fiatalok találkoztak Leó pápával

cs3-szerkeszto

Hármas karambol történt az M5-ösön, Kisteleknél

cs3-szerkeszto

Másodfokú riasztás lépett életbe Szentes, Csongrád és Kistelek környékén!

cs3-szerkeszto

Sárga figyelmeztetés a hó miatt: Szentes, Csongrád, Kistelek és Mindszent térségében is komoly havazás kezdődik

cs3-szerkeszto