Szentesen, egy maroknyi ember előtt tartott rendezvényt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, ahol a baloldal szerepének megerősítését és a kistelepülések fontosságát hangsúlyozta.
Beszédében bírálta azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek szerint a DK támogatottsága visszaesett, és úgy fogalmazott: a személyes találkozások azt mutatják, hogy továbbra is létezik és erős a baloldali közösség. Mint mondta, személy szerint akkor lenne elégedett, ha a Demokratikus Koalíció a választáson elérné a 10 százalékos eredményt, és bízik abban, hogy egy erős kampánnyal ez reális cél.
A politikus hangsúlyozta: a DK azért vált a jobboldali pártok közös célpontjává, mert szerinte ma az egyetlen következetesen baloldali erő Magyarországon. Úgy fogalmazott, a társadalmi egyenlőség gondolata veszélyes a kiváltságokra épülő rendszerre, ezért próbálják háttérbe szorítani a baloldalt.
A jövőről szólva kijelentette: önmagában a kormányváltás nem elég, rendszerszintű változásra van szükség, amelyhez erős baloldali jelenlét kell a parlamentben. Kitért az Európai Egyesült Államok víziójára is, amelyet szerinte Magyarország biztonsága és jövője szempontjából elengedhetetlennek tart.
Beszédét azzal zárta, hogy a DK-ra leadott szavazat is a kormányváltást szolgálja.
.
Borítókép: DK
- Hirdetés -
