Csongrád

Fontos tájékoztató fórumot tartanak Csongrádon a szőlősgazdák számára

A szőlőtermesztőket komolyan érintő Flavescence dorée fertőzésről tartanak szakmai tájékoztatót 2026. január 30-án, pénteken 15 és 18 óra között Csongrádon, a volt Városi Galéria emeleti nagytermében. A fórumra nemcsak a csongrádi, hanem a környező borvidékekhez tartozó hegyközségek gazdálkodóit is várják.

A rendezvény célja, hogy naprakész, hiteles információkat kapjanak a termelők az FD-járványhelyzetről, az aktuális védekezési lehetőségekről, valamint a gazdákat érintő kötelezettségekről és kártalanítási kérdésekről. Az előadások során a résztvevőknek lehetőségük lesz kérdéseket is feltenni a szakembereknek.

A fórumon beszámolót tart a NÉBIH Növényvédelmi Igazgatósága a Flavescence dorée országos járványhelyzetéről, valamint előadást tart a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztálya is. Utóbbi előadásában szó lesz az FD elleni védekezés aktuális teendőiről, a kártalanítási szabályokról, valamint a gazdálkodók kötelezettségeiről a járványhelyzet idején.

A szervezők hangsúlyozzák: a védekezés csak közös felelősségvállalással lehet eredményes, ezért a megjelenésre feltétlenül számítanak. A fórum jelentősége nemcsak szakmai, hanem gazdasági szempontból is kiemelkedő, hiszen a fertőzés súlyos károkat okozhat a szőlőültetvényekben.

A tájékoztatót a Csongrádi Hegyközség választmánya és a vármegyei kormányhivatal agrárszakemberei közösen szervezik, abban bízva, hogy a személyes egyeztetés hozzájárul a hatékonyabb védekezéshez és a termelők biztonságához a közelgő időszakban.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megnyílt a 36. PLEINAIR Csongrád zárókiállítása

cs3-szerkeszto

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto

Rádióamatőrök lepik el a Körös-torkot – érkezik a XI. Csongrádi Rádiós Találkozó

cs3-szerkeszto

Elég volt a kukák szétdúlásából a Körös-torokban – feljelentést tesz az üzemeltető

cs3-szerkeszto