Mindszent Sport

Jeges csobbanással indult az év Mindszenten + FOTÓGALÉRIA + VIDEÓ!

Nem mindennapi látvány fogadta január 2-án a mindszenti Tisza-parton sétálókat: a hideg idő ellenére mintegy 20–30 vállalkozó kedvű ember döntött úgy, hogy az új évet egy hideg fürdéssel kezdi. A parton pedig mindenkit várt a meleg tea és forralt bor.

A jeges csobbanás ötletéről a szervező Nagy Péter, a Mindszenti Testedző Sport -és Rekreációs Egyesület elnöke mesélt portálunknak. Elmondta, hogy régóta figyeli az ország különböző pontjain megszervezett újévi fürdéseket, és mindig is vonzották az ilyen extrém kihívások.

„Évek óta látom a médiában, hogy év elején sok vízparti városban vannak ilyen merülések. Tavaly én is lejöttem ide, megfürödtem, úsztam egyet a Tiszában, és annyira pozitív élmény volt, hogy hazafelé már azon gondolkodtunk: ebből eseményt kellene csinálni” – idézte fel Nagy Péter.

Hozzátette, Mindszent ideális helyszín egy ilyen kezdeményezéshez: gyönyörű folyópart, strand, és nem kevés „kicsit őrült” vállalkozó kedvű ember a környéken.

Fürdőzők és drukkolók együtt

A januári hűvös idő ellenére a szervezők nem panaszkodhattak a részvételre. A vízbe merészkedők mellett sokan érkeztek nézőként is, hogy biztassák az úszókat.

„Szerény számításaim szerint legalább húszan megmártóztunk, de nagyon sok nézelődő is volt, akik folyamatosan biztattak bennünket. A kedvezőtlen időjárás ellenére teljesen elégedett vagyok, szerintem többen is lettünk volna, ha jobb az idő” – mondta az egyesület elnöke.

Lesz folytatás

A sikeres első alkalom után nem kérdés, hogy a jeges fürdés hagyománnyá válhat Mindszenten. „Mindenféleképp lesz folytatás jövőre is” – zárta röviden Nagy Péter.

A január 2-i csobbanás így nemcsak az év egyik legkülönlegesebb közösségi élménye lett Mindszenten, hanem egy új, formálódó hagyomány első fejezete is, amely bizonyítja: a Tisza télen sem csak a bátraknak, hanem a közösségi élményeknek is helyet ad.

GALÉRIA:

.

VIDEÓ:

.

Sz. Viktor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nem mindennapi látvány: lovak hűsöltek a Tiszában Mindszentnél

cs3-szerkeszto

Kristállyal és fűvel üzletelt egy férfi Mindszenten

cs3-szerkeszto

Megnyílt a mindszenti kutyás strand, ellepték a négylábú vendégek a Tisza-partot

cs3-szerkeszto

Fiatal hősöket képeztek Mindszenten

cs3-szerkeszto

Szegvári futballcsoda: bajnoki cím és irány a magasabb osztály!

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Lampionok fénye világítja be a Tiszát – Szent Iván-éji programokkal készül Mindszent

cs3-szerkeszto

Csongrádon fogadták Zipperer Viktort, aki kerékpártúrával emlékezik a neves évfordulókra

cs3-szerkeszto

Világbajnok Pusztaszeren: Erdei Zsolttal öklözhettek a fiatalok + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto