Belföld

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

Viccnek indult, segítség lett belőle: a firkás pulcsikból és a többi DPK-termékből befolyt összegből eddig 50 millió forint gyűlt össze, amit a kárpátaljai KEGYES Alapítványnak ajánlunk fel a közmédia Jónak lenni jó! kampányában – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután a Facebook oldalán.

Ha egy országnak nagy a szíve – kezdte bejegyzését a kormányfő, majd hozzátette: és itt még nincs vége. A virágos rajzos pulcsira ma még lehet licitálni. 

“Kérem, tegyék meg a téteket, mert minden forint jó célra megy” 

– fogalmazott Orbán Viktor.

A bejegyzéshez feltöltött videóban látható, amint a kormányfő épp egy virágot rajzol a licitre felajánlott Mesterterv-pulóverre.

“Ezt, amiket most aláírok, ezek dedikáltak, és csak harmincegynéhány van belőle. És ezeket is meg lehet vásárolni. Olyan, mint a telefonhívás, emeltáras” – jegyezte meg a kormányfő.

A videóban Rákay Philip egy 50 millió forintos jelképes csekket is bemutat, amelyet a KEGYES Alapítvány kap a Digitális Polgári Köröktől. “Azért ez nem gyerekség” – jegyezte meg, hozzátéve: azért ez komoly a Mesterterv-pulcsikból.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a semmiből csinálni valamit, az nagy dolog. “50 milliót csinálni a semmiből, az valami”

– jegyezte meg.

Szabó Zsófi műsorvezető hozzátette: és még tart a licit a pulóverre, tehát az még nincs benne.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: az első csatát megnyertük, a második április 12-én lesz

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg a április 12-én a háborúellenes szövetségünket

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a tiszások elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto