Hétfő óta újra várja az érdeklődőket a csongrádi Mikulás-ház, amely az adventi időszak egyik legvarázslatosabb helyszíne a környéken. A gyerekek nemcsak a Mikulással találkozhatnak, hanem a vidám krampusszal és két kedves manóval is, akik gondoskodnak róla, hogy mindenki mosollyal az arcán térjen haza.
A hangulatos kis házikó népszerűsége évről évre nő, egyre többen látogatnak el a környező településekről is. Idén két baksi óvodás csoport is érkezett Csongrádra, járatos busszal. A gyerekek több mint két órán át élvezték a Mikulás-ház programjait, a beszélgetést, a közös éneklést a sok-sok kedves meglepetést a gyönyörű városi dekorációt.
A nap azonban nemcsak ettől marad emlékezetes.
Az önkormányzat előtti téren zajlik minden, így a gyerekeket már messziről észrevették az ott dolgozók. Tudták, hogy messziről érkeztünk, sok kisgyerekkel. Ekkor történt valami, amiért különösen hálásak vagyunk. Tóth–Víglási Nóri kilépett az épületből, odajött hozzánk, és szinte azonnal beinvitálta a gyerekeket, hogy melegedjenek egy kicsit.
Bent forró teával és sós süteménnyel kínálták a kicsiket, lehetőséget biztosítottak mosdóhasználatra is. Senki nem kérte, senki nem várta el, mégis megtörtént. Egy őszinte, szívből jövő, emberi gesztus volt, ami túlmutatott a hétköznapokon. Ez a fajta odafigyelés, emberség és önzetlenség ritka kincs. A gyerekek szemében látszott a meglepetés és az öröm, a pedagógusok pedig meghatódva tapasztalták, hogy milyen szeretettel és természetességgel fogadták a csapatot.
Éppen ezért fontos kimondani, hogy óriási köszönet jár a csongrádi önkormányzatnak ezért az emberi, figyelmes és szívhez szóló fogadtatásért, és külön köszönet Tóth–Víglási Nórinak a személyes kedvességéért.
Ez a nap nemcsak a Mikulás-ház miatt marad emlékezetes, hanem azért is, mert megtapasztalhattuk amikor sok jó lélek találkozik, az a valódi ünnep. Talán sokan nem tudják milyen a karácsony igazi varázsa. Ilyen!
- Hirdetés -












