Szentes

Prágában tanultak innovatív oktatási módszereket a szentesi Zsoldos pedagógusai

A HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum két pedagógusa, Báthoryné Majzik Andrea és Szabó Zsanett nemzetközi szakmai továbbképzésen vett részt 2025. november 16–22. között Prágában. Az Erasmus+ pályázatának köszönhetően megvalósult mobilitás jelentős állomása az iskola megújuló, nyitott és innovatív pedagógiai törekvéseinek.

A Synergy Czechie – EDUCAnet intézménynél megtartott „Innovative Approaches to Teaching” című ötnapos kurzus intenzív szakmai programot kínált, amely során a résztvevők külföldi oktatókkal dolgozhattak együtt, modern tanítási technikákat ismerhettek meg, és fejleszthették idegen nyelvi készségeiket.

A képzés három fő célkitűzésre épült:

  • a társadalmi befogadás erősítése nemzetközi tapasztalatszerzésen keresztül,
  • a szakmai idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése,
  • valamint új, innovatív oktatási módszerek bevezetése a technikumban.

A szakmai munka mellett kollégáink kulturális programokon is részt vettek: bejárták Prága ikonikus helyszíneit, köztük az Óvárost, a Prágai Várat, a Vyšehrad történelmi városrészt, a Petřín dombot, illetve múzeumokat is meglátogattak.

A technikum vezetése bízik abban, hogy a frissen megszerzett tudás hamarosan a mindennapi pedagógiai gyakorlatban is megjelenik, tovább erősítve a diákok tanulási élményét és az intézmény szakmai fejlődését.

Gratulálunk a résztvevő pedagógusoknak!

.

Fotó: HSZC Zsoldos



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto