Belföld

Orbán Viktor: 1 millióan már kitöltötték és visszaküldték a nemzeti konzultációt + VIDEÓ!

Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videójában. A kormányfő arra biztatott mindenkit, aki még nem tette meg, hogy november 30-ig töltse ki a nemzeti konzultációt.

Orbán Viktor a videóban elmondta: egymillióan már kitöltötték és visszaküldték a nemzeti konzultációt, és megköszönte mindenkinek, aki elmondta a véleményét.

Fontos, hogy így tettek, mert Magyarország sorsdöntő pillanatban van. Brüsszel kiterítette a kártyáit, a bürokraták letettek az asztalra egy háborús tervet, ami veszélybe sodorna mindent, amit az elmúlt években elértünk: a családtámogatásokat, a rezsicsökkentést, sőt még az édesanyák adómentességét is” – jelentette ki.

A miniszterelnök hozzátette: “a brüsszeli tervekkel párhuzamosan a magyar politikában is megjelentek olyan tervek, hangok, szakértők, amelyek végrehajtanák, amit Brüsszelből kérnek”. Megadóztatnák a nyugdíjakat, meg akarják emelni a személyi jövedelemadót, sőt megszüntetnék a rezsicsökkentést – sorolta.

Most még időben vagyunk, elmondhatjuk a véleményünket a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal háborús gazdasági terveiről” – mondta.

Hozzátette: “arra biztatok mindenkit, ha még nem tette, csatlakozzon és mondja el a véleményét”, és december 30-ig töltse ki a nemzeti konzultációt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Mi Hazánk Mozgalom óvást jelentett be a választások eredményével kapcsolatban

cs3-szerkeszto

Zelenszkij bejelentette: április végén újraindítják a Barátság vezetéket

cs3-szerkeszto

J.D. Vance Orbán Viktorról: Ő volt az egyetlen európai vezető, aki hajlandó volt szembeszállni az amerikai érdekeket sértő brüsszeli bürokráciával

cs3-szerkeszto

Kezdődik! Brüsszel benyújtotta a 27 pontos listát Magyar Péternek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor bejelentette: újjászervezik a Fideszt, április 28-án országos választmányt tartanak

cs3-szerkeszto

Itt a Tisza Párt titkos dokumentuma – zavargásokat szervezhetnek

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto

Szabó István: A választók a nyugalomról és a jövőről döntenek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Professzorok Batthyány Köre: a hazának Orbán Viktorra van szüksége

cs3-szerkeszto