Csongrád

Katalin-bállal ünnepel Csongrádon a 130 éves Művelődési Ház és Városi Galéria

Régi hagyomány éled újjá Csongrádon. Hosszú évek után ismét megrendezik a Katalin-bált, amely egykor a város egyik legfényesebb társasági eseménye volt. A különleges alkalmat most az is indokolja, hogy a Csongrádi Művelődési Ház és Városi Galéria épülete idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját.

A jubileumhoz méltó módon a szervezők úgy döntöttek, hogy azzal az eseménnyel idézik fel az épület történetét, amellyel annak idején megnyitotta kapuit a város közönsége előtt.

„Azt gondoljuk, hogy ez az évforduló remek alkalom arra, hogy életre keltsünk egy régi, szép hagyományt. A Katalin-bál annak idején valódi ünnep volt Csongrádon. A ház első nyitó eseménye volt amire az emberek heteken át készültek, elegáns ruhákban érkeztek, és egy különleges, bensőséges hangulat lengte be az estét” – mondta el Dr. Hörömpöliné Vikor Katalin, a ház igazgatója.

A szervezők célja, hogy felidézzék a régi bálok varázsát, a zenés-táncos estek eleganciáját és összetartó erejét. Az este hangulatát a klasszikus báli menüsor, a zene és tánc teszi majd teljessé.

„A háznak van egyfajta hangulata és 130 éve őrzi eredeti funkcióját. Ma is ugyanazt a szerepet tölti be, mint egykor, hiszen a társasági és kulturális élet központja. Ezért is gondolom, hogy egy Katalin-bál méltó esemény ennek a kerek évfordulónak a megünneplésére” – tette hozzá az igazgatónő. A Katalin-bál egyfajta időutazás lehet a múltba, egy olyan este, amikor a vendégek újra átélhetik a klasszikus bálok meghitt, elegáns és örömteli világát.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A változás szele: 3 köbméter gázért közel 7000 forintos számla érkezett Csongrádon

cs3-szerkeszto

Egy hét élmény vár 17 csongrádi gyermekre Fonyódligeten

cs3-szerkeszto

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

A szaunák is bezárnak: energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be a Csongrádi Gyógyfürdő

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto