Szentes

Biztonságban a legkisebbek – elsősegélyt tanultak az édesanyák Szentesen

A legkisebbek biztonsága kerül a középpontba november 9-én, vasárnap, amikor dr. Kiss Liliána mentőorvos tart előadást a Dózsa házban, 15 órától. A program kifejezetten édesanyáknak szól, akik szeretnének felkészültebbek lenni a mindennapi és a váratlan helyzetekre egyaránt.

Az eseményen szó lesz a szoptatás nehézségeiről, a légzésfigyelés fontosságáról, valamint arról, mi a teendő, ha a csecsemő vagy a gyermek félrenyel. A résztvevők gyakorlati tanácsokat hallhatnak az újraélesztésről is, és megtudhatják, hogyan ismerhetők fel időben a veszélyes helyzetek.

A szervezők célja, hogy minden édesanya magabiztosabban tudjon reagálni vészhelyzetben – hiszen, ahogy az előadó hangsúlyozza, egy jól irányzott mozdulat akár életet menthet.

A rendezvényt Farkas Nikolett és Zsótér Márta, a Magyar Vöröskereszt területi szervezetének vezetője szervezi, a Szentesi Mentősök közreműködésével. Az esemény megszervezésében Nagy Béla, a Szentesi Mentőállomás vezető mentőtisztje is részt vesz.

A szervezők minden érdeklődő édesanyát szeretettel várnak, akik szeretnének többet tudni arról, hogyan tarthatják biztonságban a legféltettebb kincseiket – gyermekeiket.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint száz alkalommal adhatott el drogot egy 33 éves szentesi férfi

cs3-szerkeszto

Két autó is az árokban kötött ki Szentes és Fábiánsebestyén között

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Jubileumi hálaadásra hívja a házaspárokat Zsadányi József szentesi plébános 

cs3-szerkeszto

Pénteken vesznek búcsút Szentes egykori alpolgármesterétől

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto

Drogprevenció és online biztonság a középpontban – Szentesen járt a Vármegyejáró 3.0

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Nemzetközi amatőr színházi fesztivált rendeznek Szentesen

cs3-szerkeszto