Csongrád

Csongrádi könyvtáros is esélyes volt a Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díjra

November 3-ig tartott a Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díj közönségszavazása, ahol bárki támogathatta kedvenc nevelőit és könyvtárosait egy-egy kattintással. A szervezők célja, hogy elismerjék azokat az inspiráló szakembereket, akik nap mint nap a gyerekek fejlődéséért, olvasás- és meseszeretetéért dolgoznak.

A szavazás során minden kategóriában több jelöltre is lehetett voksolni, de egy személyre csak egy szavazat volt adható. A szervezők arra buzdítanak mindenkit, hogy vegyenek részt az ünnepélyes díjátadón, ahol a közönségszavazatok alapján derül ki, kik kapják az elismeréseket.

A jelöltek között egy csongrádi könyvtáros, Gulyásné Forgó Eszter, a Csemegi Károly Könyvtár gyermekkönyvtárosa is szerepelt, aki immár 1988 óta dolgozik hivatásában, és a mesék szeretetét, a gyermeki fantázia fejlesztését tartja legfontosabb küldetésének.

Eszter 1989-ben alapította a könyvtár Meseklubját, amely azóta is működik, közel 500 alkalmat megélt már, és generációkat segített közelebb hozni a népmesékhez és a könyvek világához. A pandémia idején online is folytatta a mesélést: a könyvtár Facebook-oldalán Papírszínház (Kamishibai) meseelőadásokat tett közzé, amelyek azóta is nagy népszerűségnek örvendenek.

Emellett Eszter évtizedek óta szervez Mesetáborokat, óvodásoknak szóló foglalkozásokat, mesemondó versenyeket, és számos íróval, meseíróval, előadóval hozta már közelebb a gyerekekhez a mesék világát.

„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni” – idézi Bruno Bettelheim gondolatát Eszter, aki vallja, hogy a mesék segítenek a gyerekeknek megérteni önmagukat és a világot.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bajor buli Csongrádon: perec, játék és koccintás vár a Babamúzeumban

cs3-szerkeszto

17. alkalommal rendezték meg a Szüreti Hétvégét Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ötcsillagos lett a Körös-toroki strand, 181 ponttal érte el a legmagasabb minősítést

cs3-szerkeszto

Kossuth 180 éves leveleire emlékeznek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

Elhunyt Muladi Imre, a csongrádi Sághy iskola egykori meghatározó tanára

cs3-szerkeszto

Velük volt igazán kerek a világ – 23 produkció a harmadik csongrádi Got Talent színpadán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Szüreti Hétvége Csongrádon: két napon át a közösségé és a jó hangulaté lesz a főszerep + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto