Kult Szentes

A százhúsz éves Fridrich Fényírdát ünneplik Szentesen

A százhúsz éves Fridrich Fényírdát ünneplik csütörtökön Szentesen. Az ipartörténeti bemutatóhelyen korabeli stílusú fotográfiákat is készíttethetnek magukról az érdeklődők – tájékoztatott Irsai Farkas László, a Koszta József Múzeum igazgatója.

A maga nemében szinte egyedülálló napfény-fotográfiai műtermet 1905-ben nyitotta meg Fridrich János, aki 1874-ben született Edelényben. A fotográfia alapjait inasként Miskolcon sajátította el, majd végül 1893-ban telepedett le Szentesen. 1904-ben kezdte el saját üvegtetős műtermének építését a főtér közelében, ahol a következő évtől kiváló minőségű zsáner- és csoportképeket készített. Haláláig több mint fél évszázadon át Szentes és környékének fotográfusa volt, és szoros kapcsolatot ápolt a térség képzőművészeivel, köztük a múzeum névadójával, Koszta Józseffel.

1959-es halálát követően iparát legidősebb leánya, Massányiné Fridrich Erzsébet vitte tovább, aki egészen 1985-ig működtette a műtermet eredeti funkciójában. Ezután az ipartörténeti bemutatóhely – hosszú hányattatás után – Rózsa Gábor mérnök, muzeológus kitartó munkájának köszönhetően menekülhetett meg, nevét a fényírdát övező tér őrzi. A műterem belső tereit hat éve állították helyre, tavaly pedig – Fridrich János születésének 150. évfordulója alkalmából – az épület külsejét is felújították.

A műterembe érkező vendégek csütörtökön délelőtt a korabeli hangulatot idéző fotókat készíttethetnek magukról. Kora délután Rágyánszky Sándorral, Fridrich János unokájával hallható majd beszélgetés, aki gyerekként hétvégente még segített a képek kidolgozásában nagyapjának. Ezt követően pedig ünnepi megemlékezést rendeznek a fényírda előtt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ismét megrendezik a Szobori búcsút Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Megnyílt a 36. PLEINAIR Csongrád zárókiállítása

cs3-szerkeszto

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto