Belföld

Első alkalommal szervezett országos jótékonysági akciót a Magyar Pékszövetség a Kenyér világnapján

A Kenyér Világnapja alkalmából a Magyar Pékszövetség idén első alkalommal hirdetett meg országos jótékonysági akciót, amelyhez 26 pékség és sütőipari vállalkozás csatlakozott az ország különböző pontjairól.

Az országos összefogás eredményeként több mint másfél tonna adomány gyűlt össze, amely a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jut el gyermekintézményekbe, családsegítő központokba és szociális intézményekbe – közölte a Magyar Pékszövetség csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, a szövetség tagságának jóvoltából Budapestre, valamint többek között Ajkára, Egerbe, Kecskemétre, Salgótarjánba és Szegedre érkezett jelentős mennyiségű friss kenyér és pékáru.

“Első alkalommal sikerült országos kampányt szervezni, amelyben a sütőipari cégek, pékségek és a hazai legjelentősebb civil szervezet egyaránt szerepet vállaltak. Ez az összefogás a pékszakma erejét és társadalmi felelősségvállalását mutatja” 

– idézi a közlemény Septe Józsefet, a Magyar Pékszövetség elnökét.

Az összegzés idézi Kardos Istvánt, a Magyar Vöröskereszt igazgatóját is, aki elmondta, hogy a felajánlások gyermekintézményekbe, családsegítő központokba és szociális intézményekbe kerülnek.

“Fontos megjegyezni, hogy az adományozás nem kampányjellegű kezdeményezés, hanem folyamatos értékvállalás. A pékszakma évek óta részt vesz különböző karitatív programokban, támogat ételosztásokat, helyi közösségi eseményeket és civil szervezeteket” – hangsúlyozta Kardos István.

A közlemény felidézte: a Kenyér Világnapját a svájci székhelyű Pékek Világszövetségének kezdeményezésére 2001 óta október 16-án ünneplik annak emlékére, hogy 1945-ben ezen a napon alapították az az élelmezésbiztonságért dolgozó nemzetközi szervezetet, a FAO-t.

E jeles nap így nemcsak a kenyér szerepére, hanem az élelmezésbiztonság, a fenntartható gazdálkodás és a közösségi felelősségvállalás fontosságára is ráirányítja a figyelmet

– emelték ki.

A Kenyér Világnapja a világ több országában jelentős esemény, amelyhez különféle hagyományok és rendezvények kapcsolódnak – tették hozzá.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto