Szentesen, a Nagyörvény utcában működő II. számú Idősek Klubjában pénteken bensőséges hangulatú ünnepségen köszöntötték a szépkorúakat és magát az intézményt is, amely idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Az eseményt az Idősek Világnapjához kapcsolódva rendezték meg, így a hála és a közösség ereje hatotta át a rendezvényt.
A kiséri városrészben található klub 1985-ben épült társadalmi összefogással, és azóta is meghatározó szerepet tölt be a helyiek életében. A klubban nemcsak szociális étkezésre van lehetőség, hanem nappali ellátásra is, amely biztonságot, közösséget és törődést nyújt az idősek számára.
Az ünnepségen Cserháti Gyula, Kisér önkormányzati képviselője köszöntő beszédében kiemelte, hogy a II. számú Idősek Klubja „a Kisér szíve”, hiszen az itt zajló közösségi élet és összefogás példamutató. Hangsúlyozta: keresztényi kötelességünk gondoskodni az idősekről, akik egész életükben másokért dolgoztak, és most megérdemlik a figyelmet, a tiszteletet és a szeretetet.
Az ünnepi rendezvényen a klub dolgozói és tagjai közösen idézték fel az elmúlt évtizedek legszebb pillanatait, és hálát adtak mindazoknak, akik négy évtizede elindították és azóta is életben tartják ezt a különleges közösséget. Műsort adott a Vadrózsa Énekegyüttes, a klub történetéről pedig Szebelédiné Nacsa Anna mesélt a jelenlévőknek.
Az intézmény negyven éve bizonyítja: a közösség ereje és az emberi odafigyelés a legfontosabb támasz – nemcsak az idősek, hanem az egész város számára.
GALÉRIA:
- Hirdetés -

















