Szentes

Nyílt nap kutyabarátoknak: programokkal és tombolasorsolással vár a Mogyoró Menedék

Szeptember 20-án, szombaton igazi családi hangulat költözik a Mogyoró Menedék állatotthonába, ahol 10 és 16 óra között tartják a hagyományos Nyílt Napot.

A szervezők ingyenes programokkal, állatsimogatóval, játékokkal és finomságokkal várják a látogatókat, miközben az esemény középpontjában az örökbefogadás és a menhely lakóinak támogatása áll.

Gazdag programkínálat kicsiknek és nagyoknak

A rendezvény 10 órakor a hivatalos megnyitóval veszi kezdetét, majd 13 órakor a rajzpályázat eredményhirdetésére kerül sor. A szerencsére vágyók pedig 14 órakor izgulhatnak a tombolasorsoláson, ahol értékes ajándékokat sorsolnak ki.

Egész nap változatos programokkal várják a vendégeket:

  • állatsimogató és barátkozás a menhely négylábú lakóival,
  • kennel-látogatások kisebb csoportokban,
  • gyereksarok rajzolással, gyurmázással, arcfestéssel és csillámtetoválással,
  • virtuális örökbefogadás,
  • valamint ugrálóvár a legkisebbek örömére.

Finomságok és jótékonyság kéz a kézben

A helyszínen büfé, bográcsos étel és frissítők is várják az érkezőket, a tombola bevételéből származó összeggel pedig a menhely lakóinak ellátását segítik. A szervezők adománygyűjtést is hirdettek: a befolyt támogatás teljes egészében a kutyák gondozására fordítódik.

A Mogyoró Menedék csapata mindenkit arra buzdít, hogy látogasson ki a nyílt napra. „Ez egy remek alkalom arra, hogy az emberek közelebb kerüljenek hozzánk és az állatainkhoz, miközben közösen élünk át egy vidám napot. Aki pedig örökbefogadáson gondolkodik, most személyesen is megismerkedhet leendő kedvencével” – emelte ki a szervezők képviselője.

Ingyenes belépés, közös élmény

A nyílt napon való részvétel teljesen ingyenes. A menhely szeretettel vár mindenkit, aki segítene a kutyák mindennapjainak szebbé tételében, vagy egyszerűen csak tartalmas szombati programot keres családjával.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pénteken vesznek búcsút Szentes egykori alpolgármesterétől

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto

Drogprevenció és online biztonság a középpontban – Szentesen járt a Vármegyejáró 3.0

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Nemzetközi amatőr színházi fesztivált rendeznek Szentesen

cs3-szerkeszto

Dömsödi Dalma ma is gólt szerzett, fél lábbal az elődöntőben a válogatott

cs3-szerkeszto

A Kurca-parttól a Károlyi-kastélyokig: Szabó István a térség megújuló értékeiről és a család erejéről – Cs3.hu Podcast

cs3-szerkeszto

Zsoldos kadétlányok az élvonalban – kemény küzdelmek, szép sikerek a Ludovikában

cs3-szerkeszto

Dömsödi Dalmáék csoportelsőként jutottak a középdöntőbe

cs3-szerkeszto