Kék Hírek Kistelek

Kisteleken fogták el a sorozatbetörőt – közel egymillió forinttal és ékszerekkel bukott le

Gyorsan eredményre vezetett a kisteleki rendőrök nyomozása: szeptember 1-jén a helyi vasútállomáson, egy Budapest felé tartó vonaton fogták el azt a kecskeméti férfit, aki korábban betört egy kisteleki házba, és ellopott egy kerékpárt.

A történet augusztus 22-én indult, amikor egy helyi lakos jelezte a rendőrségen, hogy eltűnt a biciklije. A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt a térfigyelő kamerák felvételein, amelyeken a férfi a bűncselekmény helyszínéről kerekezett el. A kerékpár – amelynek értékét 140 ezer forintra becsülték – még aznap előkerült, a rendőrök lefoglalták és visszaadták jogos tulajdonosának.

A nyomozás során a cellainformációk elemzése és a kamerafelvételek alapján sikerült beazonosítani a tettest, akiről kiderült, hogy nem először került szembe a törvénnyel. Elfogásakor ugyanis a férfinál ékszereket és közel egymillió forint készpénzt találtak, amelyek eredetéről nem adott magyarázatot.

A gyanú szerint Kecskemét és Szeged között több hasonló betörés is a számlájára írható, ezek részleteit a rendőrség jelenleg is vizsgálja. A férfit őrizetbe vették, és a nyomozók kezdeményezték letartóztatását. Lopás bűntette miatt kell felelnie.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Visszatér a terhesgondozás Kistelekre!

cs3-szerkeszto

Lakóház gyulladt ki Csanyteleken, a csongrádi tűzoltók siettek a helyszínre

cs3-szerkeszto

Zárt körben alázta meg a Tisza kisteleki jelöltje a legyőzött szentesi ellenfelét + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjak

cs3-szerkeszto

Patkányméreggel akarta megölni szomszédja kutyáit egy szentesi férfi

cs3-szerkeszto

Két lopást is órák alatt derítettek fel a csongrádi rendőrök

cs3-szerkeszto

Bedrogozva támadt idős édesapjára egy férfi Csongrádon

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy csengelei nő, segítsünk megtalálni!

cs3-szerkeszto