Csongrád

Letisztult városkép: megtisztult a csongrádi hirdetőoszlop

Az idei nyár során a csongrádi Városellátó Intézmény munkatársai számos városkép szempontból fontos feladatot láttak el, melyek közül kiemelkedik a városközpontban, a posta épülete mellett található hirdetőoszlop megtisztítása. A város egyik legforgalmasabb részén álló oszlop korábban elhanyagolt állapotban volt, a régi plakátok foszlottak, többrétegű ragasztások fedték egymást, és az összhatás rontotta a környék rendezett megjelenését.

A munkálat egy lakossági bejelentés nyomán indult el, amelyet Gyovai Zsolt városfejlesztési tanácsnok továbbított a Városellátó Intézmény felé. A jelzést követően az intézmény munkatársai már másnap megkezdték a munkafolyamatot. A több órás munka során több mint 10 zsáknyi szemét és régi plakát került eltávolításra az oszlopról.

„A hirdetőoszlop kritikán aluli állapotban volt, ráadásul a város egyik központi, kiemelten frekventált pontján. A gyors reagálásért külön köszönet illeti a Városellátó csapatát. Ez a beavatkozás talán nem tűnik nagynak, de ezek a kis lépések együttesen sokat jelentenek. Így lesz egyre szebb, esztétikusabb és élhetőbb Csongrád. Örömteli, hogy a lakók figyelnek a környezetükre és jelzik az észrevételeiket, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezekre gyors és hatékony megoldásokat találjunk” – nyilatkozta Gyovai Zsolt.

A nyári időszakban nem ez volt az egyetlen városfejlesztési intézkedés. Júliustól kezdődően sor került a platánfák átvizsgálására is a városi rendezvények előtt. Az érintett szakaszokon eltávolították a veszélyes ágakat, emellett folyamatos volt a gallyazás a város több pontján. A Városellátó munkatársai rendszeresen felügyelték a zöldövezetek állapotát, miközben új hulladékgyűjtők is kihelyezésre kerültek, különösen a Fő utca mentén, így még rendezettebb városkép fogadja az arra járókat.

„A jövőben is cél, hogy a zöldterületek gondozása, a közterületek karbantartása ne csak időszakos feladat legyen, hanem egész évben folyamatos figyelmet kapjon. Az ilyen apró, de látványos intézkedések hosszú távon meghatározzák Csongrád arculatát és hozzájárulnak egy tisztább, élhetőbb városi környezet kialakításához” – tette hozzá Gyovai Zsolt Városfejlesztési Tanácsnok.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete is részt vett a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóján

cs3-szerkeszto

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Rekordszámú nevező és 800 ezer forintos adomány a FireCross csongrádi fordulóján

cs3-szerkeszto

Újra meghirdették Csongrádon a Tiszta udvar, rendes ház programot

cs3-szerkeszto

Semmelweis-napon mondtak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto