Csongrád

Elstartolt a nyár legszínesebb bulija, a KTN Fesztivál Csongrádon

Kezdetét vette a nyár egyik legjobban várt eseménye Csongrádon. Megnyitotta kapuit a megújult KTN Fesztivál! A Tisza-parti városban, a legendás Körös-torok homokos partján ismét felpezsdült az élet. A nyitónapon napsütés, jó zene és remek hangulat várta a fesztiválozókat, akik az ország minden tájáról érkeztek a háromnapos zenei kavalkádra.

A frissített koncepcióval jelentkező fesztivál idén visszatért a gyökereihez, mivel a város önkormányzatának támogatásával a nagyszínpadi programok újra teljesen ingyenesen látogathatók. A Pure Music Kft. ügyvezetője, Bozóki János aki hosszú évek óta aktívan vesz részt a zenei kínálat terén elmondta: „Az idei év más, mint az eddigiek. A zenei piac átalakult, sok az ingyenes program országszerte, így mi is nyitottunk a közönség felé. A nagyszínpad ingyenes az önkormányzat támogatásának köszönhetően az éjszakai bulik pedig kedvezményes belépőkkel látogathatók. Az a nagyszerű ebben a zenei eseményben, hogy a régió vagy akár az ország több pontjáról érkező látogatók és Csongrád város zene szerető közönségét is ki tudjuk szolgálni.”

A nyitónap zenei kínálata már önmagában felért egy minifesztivállal. A nagyszínpadon a legendás Edda Művek forrósította fel a hangulatot, Fehér Krisztián és a Máklikőr pedig tovább fokozta az élményt. Közben a Laguna Beach Klubban nosztalgiahullám csapott át a közönségen Kefír és a V-Tech jóvoltából, de a színpadon pörgette a lemezeket az Animal Cannibals, Purebeat, Carl Cozmo és Big Bill is. A másik színpad vendégei pénteken Jay Lumen, Gaga, Shabaam a Deep Colors, Flanger és Thomas Janovitz volt.

A színpadon az Edda Művek:

A nappali programok legalább olyan sokszínűek, mint az esti fellépők, mindez a Körös-torok egyedi hangulatával fűszerezve. A fesztivál különlegessége, hogy a terület nincs körbekerítve, így az élmény valóban szabad és közvetlen marad.

A kemping is maximálisan felkészült a szálláslehetőségek tekintetében, ahol fesztiválhoz méltó környezet fogadja azokat, akik nem csak egy estére, hanem az egész hétvégére költöznének le a Tisza-partra. A hangulat tehát már az első napon hibátlan volt, aki pedig lemaradt, még két napig bepótolhatja mert a folytatás is garantált. 

Íme a szombati program:

Fotók: Edda



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Segítségnyújtás nélkül hagyta magára az elütött kerékpárost Csongrádon – vádat emelt az ügyészség

cs3_szerk2

Hősiesen mentettek életet Csongrádon, a Körös-torokban

cs3_szerk2

Nemzetközi edzőtáborban készülnek a vízilabdások Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is szépült Csongrád 

cs3_szerk2

Jön Csongrád legnagyobb fesztiválja, változik a forgalom is!

cs3_szerk2

Megható színházi est a Kisréti Otthonban

cs3_szerk2

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc

Gömölye, nyári alma, cukkini… kedves árusokkal beszélgettünk a csongrádi piacon 

kissferenc