A Diapolo Kupa mindig a felkészülés kezdeti időszakának egy fontos eseménye. A három nap alatt több, mint 100 mérkőzést játszanak az utánpótlás korú gyermekek. Kádár József munkájának köszönhető ez már sok-sok éve, akinek szíve és lelke a Szentesi Vízilabda Klubért dobog évtizedek óta. Érkeztek csapatok Magyarország számos pontjáról, de külföldi együttesek is képviseltetik magukat még Finnországból is. A torna második napján beszélgettünk a Szentesi Vízilabda Klub ikonikus szakmai vezetőjével, az olimpiai bajnok Kis Gáborral.
A Diapolo Kupa második napján nagy küzdelmeket látunk a medencékben. Ez már hagyomány. Mi a tét?
– Ez egy nagyon jó program, köszönhető Kádár Józsefnek. Több, mint 100 mérkőzést jelent. Sok embert megmozgatunk. Óriási munkája van ebben mindenkinek, köszönöm. A gyerekek egy nap több mérkőzést játszanak, elég fárasztó, viszont sok tapasztalatot gyűjtenek. Ennek tétje nincs, nem baj ha kikapunk, ha nem sikerül minden mérkőzés jól. Tényleg sokat tanulnak ebből a gyerekek. A fiú utánpótlásba két új edző érkezett, ez nekik is jó, hiszen a játék szempontjából felelelősségmentesebb környezetben tudják kipróbálni a játékosokat. Ki lehet tűzni a későbbiekben a reális célokat.

Napokkal ezelőtt elkezdődött a felkészülés a szezonra. Az első fontos változás idén a Csongráddal való együttműködés. Ez mit jelent?
– Egy hét előkészítő edzésen vannak már túl sportolóink, voltak akik a héten a balatoni edzőtáborban kezdtek. Nagyon fontos a szentesi és a csongrádi klub között elindult együttműködés. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben ez meghatározó. Együtt kell és együtt fogunk gondolkozni, ami véleményem szerint sikeres lesz. A gyerekek már találkoztak tornákon, meccseken, most azonban elkezdtek közelebbről ismerkedni egymással.
Két új edző?
– Igen. Sajnos Czirok Csaba nincs már a klubban, viszont sokat tett az A1-be való bejutásért. Köszönjük neki. Az ő helyére érkezett Szabó Tamás, aki a gyerek csapat vezetőedzője lett és Busa Máté, a serdülők vezetőedzőjeként kezdte meg munkáját. A felnőtt csapat vezetőedző pozícióját Somogyi Balázs vette át, és én leszek a segítője. Horváth Tamás pedig marad az ifik vezetőedzője. Én azt gondolom, hogy jó csapatként fogunk tovább együtt dolgozni. Célokat kitűzni nem szeretnék, nagyon nehéz bent maradni az A1-be. Olyan csapatok estek ki, akiket korábban nem tudtunk legyőzni. Remélem sikerül bent maradnunk – és úgy gondolom, ehhez segítség lesz a csongrádi együttműködés.

Múlt, jelen, jövő. Hová kell eljutnia a Szentesnek?
– Én két éve dolgozom itt. Az az igazság, hogy az elmúlt években nem volt olyan jó híre a klubnak, ezért az volt a cél, hogy ezen változtassunk az edzőkkel. Sokat változott a klub és itt nem személyekről van szó. Szerencsére ebben partnerekre találtam, csapatként vagy családként tudunk együtt dolgozni. Vannak könnyebb-nehezebb időszakok, de mindenki akar és mindenki dolgozik ezért. A legbüszkébb arra vagyok, hogy mindenki változik. Nem azért, mert eddig rossz volt amit csináltak, hanem azért, mert nagyon gyors tempóba változik maga a vízilabda is. Az, amiben mi nőttünk fel mint játékosok, vagy ami három éve működött, az ma már nem működik. Akkor leszünk sikeresek ha újra megújulunk. Kezdünk elindulni azon az úton, amely méltó. A szentesi klub nagyon szép, óriási múltja van és ez felelősséget jelent. Tisztelni kell. Vannak szép eredményeink, melyeket értékelni kell. Büszke vagyok minden játékosunkra. Ennek van egy kultúrája, egy intelligencia szintje, ami nagy eredmény. Persze várjuk a szponzorokat, hiszen nehéz a fenntartás. De nem ez a legfontosabb, vásárolni lehet, nevelni viszont nem. A Szentesi Vízilabda Klubnak a legfontosabb az, hogy legyünk egy olyan ugródeszka, ami mérvadó. A fiú utánpótlásból például már került ki válogatott kerettag játékos. A lányoknál, a nőknél nagyon szép eredményeink vannak: válogatott behívók, ezüst érem és lehetne sorolni még. Ehhez a fiú oldalon is szeretnénk felnőni. Igazolt a Vasas, a Honvéd, tehát elkezdődött. Elindultunk és büszke vagyok a klubra!



- Hirdetés -