Csongrád

Fergeteges nyitány a Kisréti Otthon új színpadán

Felejthetetlen hangulattal, zenével és örömmel indult útjára a Kisréti Otthon új kulturális rendezvénysorozata, a „Kisréti Nyáresti Esélyegyenlőségi Színpad” programsorozat. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásával létrejött szabadtéri színpad első hivatalos bemutatkozása igazi emlékezetes élményt varázsolt a Holt-Tisza partjára, nemcsak az otthon hanem a város lakói számára is.

A KÖSzí – azaz a Kisréti Összetartozás Színpada egy olyan új rendezvényhelyszín, ahol a tehetség a zene a kultúra a szórakoztatás jól megférnek egymás mellett. Az újonnan megépített, akadálymentesített színpadon havonta jelentkeznek majd előadások, ahol sérült emberek, városi művészeti csoportok, zenészek, táncosok és színjátszók egyaránt lépnek fel közösen, egymást erősítve és kiegészítve. A cél: a kultúrán keresztüli társadalmi integráció, előítéletek oldása, nyitottság és közösségépítés.

Az első est máris megmutatta, milyen hatalmas ereje lehet a közös élménynek. A nyitóeseményen elsőként lépett fel az otthon egyik jól ismert lakója, Doktor Pisti, akinek gitárjátéka minden alkalommal elvarázsolja a közönséget, és ez most sem történt másként. Őt követte Szívós Dalma, egy fiatal énekes és egyben modell, aki nemcsak hangjával, hanem színpadi jelenlétével is lenyűgözte a közönséget.

A hangulat azonban itt csak fokozódott. A fergeteges Seres Brothers duó olyan bulit csapott a nyári hőségben, hogy még a 35 fokos meleg sem tudta visszatartani a közönséget a tánctól. Az otthon lakói és dolgozói együtt énekeltek, táncoltak a színpad előtt valódi tánctér kerekedett pillanatok alatt, amelyhez a vendégek is többen csatlakoztak.

A rendezvényt Vass Mónika, az intézmény vezetője nyitotta meg, aki kiemelte: „A célunk nem csupán az, hogy tartalmas programokat nyújtsunk lakóinknak, hanem az is, hogy a város lakói megismerjék a nálunk élő tehetségeket, és egy közös kulturális tér alakuljon ki.”

Dr. Jeney Gábor, a Máltai Szeretetszolgálat régióvezetője szintén jelen volt az eseményen, és meghatottan beszélt arról, mennyire fontos számukra a kulturális részvétel támogatása: „Az itt élők tehetsége lenyűgöző, és méltó figyelmet érdemel. A megfelelő háttér és támogatás csodákra képes és ez a színpad ennek lett a szimbóluma.”

A KÖSzí tehát nem csupán programokat kínál, sokkal inkább lehetőséget teremt arra, hogy ép és sérült emberek együtt alkossanak, nevessenek, tapsoljanak és táncoljanak. A nyári esték Csongrádon ezentúl már egy újfajta nyitottságot jelentenek a KÖSzí színpadán.  A programsorozat minden eseménye ingyenesen látogatható, és várják nemcsak a város, hanem a környező települések lakóit is. A következő fellépéseken újabb művészeti csoportok, és természetesen a Kisréti Otthon lakóinak előadásai is helyet kapnak.

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jeges kihívás a Körös-toroknál: közösségi csobbanásra hívnak január közepén

cs3-szerkeszto

Vajda Zoltán: Megfelelő felszerelés, ellátás és remény nélkül álltak helyt egy háborúban, amelynek terhét végül saját életükkel fizették meg

cs3-szerkeszto

Jaksa Csaba: nyugodt, kiszámítható, jól tervezhető működésben szeretnénk dolgozni tovább

cs3-szerkeszto

Csongrádi vadásztársaság: a kertbe betévedt vadat engedjük vissza a természetbe!

cs3-szerkeszto

Kinyitották a pontonhidat Csongrádnál, szünetel a közlekedés

cs3-szerkeszto

Fontos tájékoztató fórumot tartanak Csongrádon a szőlősgazdák számára

cs3-szerkeszto

Hivatalos: Szabó István a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje

cs3-szerkeszto

Szentesen Kurca-partot újítanak fel, Csongrádon közösségi teret alakítanak ki

cs3-szerkeszto

Lapátra tették a havat a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto