Szentes

Szabó István: a közösségi terek fejlesztése mindig kiemelten fontos feladat + VIDEÓ!

Szentes városa újabb jelentős fejlesztés előtt áll: a legutóbbi testületi ülésen bejelentették, hogy a városban új közösségi játszópark épül az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és az önkormányzat együttműködésében. A beruházás célja, hogy egy olyan modern, többfunkciós közösségi tér jöjjön létre, amely nemcsak a gyerekeknek, hanem a családoknak, fiataloknak és idősebbeknek is értelmes kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára a fejlesztés kapcsán portálunknak adott interjújában hangsúlyozta: „Ez az együttműködés kiemelten fontos számunkra, hiszen nemcsak egy parkot építünk, hanem egy olyan új közösségi színteret hozunk létre, amely Szentes városának társadalmi életét gazdagítja.” Elmondta azt is, hogy a projektet az ÉKM építtetőként valósítja meg, és biztosítja a szükséges tervellenőrzést, műszaki kontrollt, költségszakértői feladatokat, valamint a projektmenedzsment támogatását. Mindez garancia arra, hogy a beruházás megfelelő szakmai háttérrel és biztos kivitelezéssel valósuljon meg.

Szabó István, a Fidesz-KDNP választókerületi elnöke szerint a közösségi terek fejlesztése mindig kiemelten fontos feladat. „Egy ilyen szép városban, mint Szentes, szükség van olyan helyekre, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a fiatalok és a felnőttek is tartalmasan tudják eltölteni a szabadidejüket” – mondta. Kiemelte azt is, hogy a város térségi szerepe is erősödik ezzel a beruházással, hiszen a szentesi iskolákba, munkahelyekre számos környező településről érkeznek nap mint nap, így a parkot nemcsak a helyiek, hanem más települések lakói is használni fogják.

A játszópark tehát nem csupán egy új szabadidős helyszín lesz, hanem egy térségi jelentőségű fejlesztés, amely megerősíti Szentes közösségi szerepét és hozzájárul a város élhetőségének további növeléséhez.

VIDEÓ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto