Csongrád

Indul a nyár a Körös-torokban, minden készen áll a felhőtlen kikapcsolódáshoz

Bár a naptár szerint már hivatalosan június 1-jén elstartolt a strandszezon, a Körös-torok mostanra teljes pompájában várja a víz és nap szerelmeseit! A part meseszép, a homokföveny puha és gondosan karbantartott, a vízállás pedig szinte tankönyvbe illően ideális.

„A lehetőségeinkhez mérten minden előkészületi munkával időben végeztünk. A part tiszta, a strand területe rendezett, a szolgáltatók is fokozatosan átállnak a nyári nyitvatartásra. Az idény minden szempontból zökkenőmentesen indul” – mondta el Kiss István, Csongrádi Homokföveny Idegenforgalmi Szociális Szövetkezet igazgató elnöke aki idén kibővített feladatkörrel felügyeli a nyári szezon zavartalan lebonyolítását.

A víz ugyan még picit hűvösebb, mint a szokásos, de napról napra melegszik, és ez nem is akadályozza a lelkes fürdőzőket, már most sokan érkeznek, hogy birtokba vegyék a csillogó vízpartot. A kemping is szép lassan benépesül, az újonnan telepített nyolc konténerház és a sátorhelyek is várják a nyaralókat, az illemhelyiségek pedig igényes kialakítással és folyamatos karbantartással garantálják a kényelmet. Természetesen a gasztronómia és a szórakozás sem marad el, a szolgáltató egységek megkezdték a szezonális üzemelést, a Laguna Beach pedig hétvégenként ismét a megszokott, pezsgő zenei világával csalogat ahol helyi és vendég DJ-k pörgetik a slágereket estétől késő éjszakáig.

A parkolás továbbra is több helyszínen biztosított, a jegyautomaták üzemelnek, a strand teljes területén pedig nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, rendezettségre és a vendégek biztonságára. Külön figyelmet kapnak a négylábú strandolók is, a  számukra kijelölt kutyás partszakasz áll rendelkezésre, melyet a szabályok szerint a lejjáróval szemben lehet megközelíteni, hogy mindenki zavartalanul élvezhesse a pihenést. A biztonságra a vízparton vízőrök ügyelnek a fürdőzőkre, egy kiemelt ponton pedig elsősegélynyújtó hely is működik, hogy a strandolás valóban csak a gondtalan kikapcsolódásról szóljon.

Ahogy Kiss István fogalmazott: „Mindennel készen vagyunk, a feltételek adottak, már csak a nyári hangulat robbanására várunk. Bízunk benne, hogy a vendégek ismét megtöltik élettel a Körös-torokot!”

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Először Csongrádon: Jön az 1. COLOR FEST – A legszínesebb UV-karnevál!

cs3_szerk2

Ismét fogadóórát tart Máté Attila alpolgármester

cs3_szerk2

Fóliasátor gyulladt ki Csongrád és Gátér között péntek este

cs3_szerk2

Szőttes múlt elevenedik meg a Csongrádi Tari László Múzeumban

cs3_szerk2

Szemétszállító autó akadt el egy leszakadt vezetékben Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Kedd hajnalban újból földrengést mértek Csongrád közelében, megkérdeztük a szakértőt, meddig tarthatnak még a rengések

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Beleremegett a föld a hétfőbe Csongrádon

cs3_szerk2