Szentes

Vakációváró örömtánc flashmob a szentesi Kosztában + VIDEÓ!

A Koszta József Általános Iskolában a diákok, pedagógusok és szülők egy igazi örömtánccal zárták a tanévet. Czakó-Szepesi Judit pillanatok alatt tanította be a gyerekeknek a táncot. Az év vége kapcsán Molnárné Tóth Györgyit, az intézmény igazgatóját kérdeztük. 

Milyen volt az idei tanév?

Minden évben azt mondjuk, hogy jobb tanévet szeretnénk. Viszont amikor a tanév végéhez érünk és számot vetünk, teljes biztonsággal tudom azt mondani, hogy remek és eredményes évet zártunk.

Jelenleg egy búcsú est keretében a nyolcadikos tanulók szerveztek ünnepséget pedagógusaik számára. Érzékeny pillanatoknak lehetünk szemtanúi. 

Igen, valóban így van. Nem csak a tudás, a tanulás és az ismeretek megszerzése az, ami megmarad a ballagó diákok számára. Örökre szóló kapocs az itt köttetett barátságok. A közös együttlét, úgy gondolom a hozzáadott értéke ennek az iskolának. Szeretnek együtt lenni, számos élmény és program köti őket össze, hiszen erre törekszünk; tanuljanak meg együtt élni, jól és szépen megélni a pillanatokat, egymást tisztelve. 

Mi történik nyáron? Üres az iskola épülete?

Remélhetőleg nem. Vannak nyáron is programjaink, nem csak felügyeletet biztosítunk. A különböző műveltségi területekre fókuszálva szervezünk programokat és különböző sport tevékenységeket is szerveznek a pedagógusok.

Mit üzen a diákoknak a nyári szünetre?

Jól pihenjek ki magukat és vigyázzanak magukra! Töltődjenek fel, legyen részük sok szép élményben! A nyolcadikos diákjainknak azt, hogy érjék el kitűzött álmaikat, legyen részük minél több sikerben és boldogságban! Az iskola pedagógusainak pedig köszönöm eredményes munkájukat, kreativitásukat! Szép nyarat kívánok mindenkinek!

VIDEÓ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

BREAKING: megtámadtak két mentőst Szentesen, miközben elláttak egy sérültet!

cs3-szerkeszto

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto