Szentes

Ennél mélyebbre már nem süllyedhet Varga Ferenc – Egy ágy hőmérsékletét mérte meg, majd a képünkbe hazudta, hogy a levegő 35,7 fokos

A térség mitugrásza ismét bizonyította, hogy a rosszindulat hülyeséggel párosulva veszélyes lehet. A Demokratikus Koalíció politikusa akkora öngólt rúgott, mint még sose: a levegő hőmérséklete helyett egy ágy hőmérékletét mérte meg, majd azt hazudta, hogy a levegő 35,7 fokos. Van ennél lejjebb? 

A baloldali képviselő-aspiráns legújabb performanszában egy kórházi „látogatás” során ismét megpróbálta megdönteni az egészségügy renoméját – ezúttal egy infrás hőmérővel. Az eszközhöz azonban vagy nem ért, vagy szándékosan a szentesiek és a térségiek szemébe hazudik – szokásához híven. 

A közösségi médiában terjedő fotón, amit Varga maga posztolt, jól kivehető a „Body” – azaz „Test” felirat a hőmérő képernyőjén. Igen, ez az a mód, amellyel emberi testhőmérsékletet lehet mérni, nem pedig a kórterem levegőhőmérsékletét.

A többfunkciós eszköz ugyanis képes külön beállításban mérni a levegő vagy felületek hőmérsékletét is. Varga természetesen nem a levegő hőmérsékletének mérésével dolgozott, hiszen akkor nem jött volna ki a kívánt „sokkhatású” adat. Így ahelyett, hogy a levegőt mérte volna meg, fogta, és egy betegágy hőmérsékletét mérte meg, ezzel szemléltetve az „elviselhetetlen kórházi klímát.” Figyelembe véve, hogy valószínűleg az ágyban feküdt egy beteg, a 35,7 fok teljesen reálisnak mondható. 

A politikus ezzel a bravúrral igyekezett alátámasztani, hogy a szentesi kórház állapota kritikán aluli. „35,7 fok, küldjétek el a képet a nagyokos fideszeseknek, akik szerint elég árnyékolni meg szellőztetni!” – írta, miközben valójában csak azt tudta megállapítani, hogy egy ágynak, amiben fekszenek, mekkora a hőmérséklete. 

Elég volt a hazugságokból!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto