Belföld

Már 18 milliárd forintot költött a kormány kórházi légtechnika korszerűsítésére

Már 18 milliárd forintot költött a kormány kórházi légtechnikai rendszerek korszerűsítésére – jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szerdán.

Takács Péter kiemelte: a 2017-ben megkezdett kórházi légtechnika korszerűsítési program 18 milliárd forintos fejlesztéseibe nem tartoznak bele az új építésű beruházások, csak a régebbi kórházi épületekben végzett hűtési és csíramentes levegőt biztosító légtechnikai rendszerek cseréje, illetve korszerűsítése. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy kórházi klímarendszer nem olyan, mint a háztartási, abban komoly szűrőrendszerek vannak, amelyek kiszűrik a vírusokat, baktériumokat a befújt levegőből. Takács Péter jelezte: a kórházakban a kiemelt kezelőhelyiségekben kell biztosítani megfelelő hőmérsékletet és csíramentes levegőt, ezek a műtők, az intenzív osztályok és a szakmaspecifikus – például sztrókos vagy kardiológiai – őrzők. Az egészségügyi államtitkár úgy fogalmazott: aki azt mondja, hogy minden egyes kórház minden egyes várótermében, betegszobájában, orvosi szobájában kötelező légkondicionálást biztosítani, vagy súlyos tévedésben van, vagy nem ért hozzá, vagy “politikai okból ferdíti el az igazságot, és oszt meg a lakossággal olyan információkat, amelyek alkalmasak a kórházak, a közszolgáltatások elleni hergelésre”.

Németországban az intenzív osztályoknak csupán 60 százaléka légkondicionált, ez az arány Magyarországon több mint 90 százalék – mondta. Emlékeztetett: a kormányzás kezdetén az összes kiemelt kezelőhelyiség 56 százaléka volt légkondicionált. Ez most 96 százalék, és a maradékban is folyamatban van a kiépítés – hangsúlyozta.

Közölte: jelenleg is zajlik hárommilliárd forintos kerettel egy hűtéskorszerűsítési program, 26 helyen dolgoznak a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) munkatársai. Idén modernizálták a fővárosi Uzsoki utcai kórház és a balassagyarmati intenzív osztály klímáját, és a székesfehérvári kórház régi épületén is jelentős korszerűsítés történt, folyadékhűtő csere – sorolta.

Takács Péter számításai szerint az extrém hőhullámok idején idén is lehet működési zavar, hiszen az Országos Kórházi Főigazgatóság fenntartásában hárommillió négyzetméternyi kórház van. Ahogy egy étteremben, egy bankban egy postán megállhat a légkondicionáló, megállhat a kórházban is – emelte ki.

Ezért KEF költségvetéséből elkülönítettek egy havaria ellátási keretet, így rövid időn belül neki tudnak látni a probléma megoldásának, az egészségügyi személyzet pedig rendelkezik egy protokollal arra, hogyan kell ilyenkor átszervezni az ellátást.

Takács Péter felidézte, hogy tavaly, amikor a Tisza Párt képviselői “és az őket kiszolgáló baloldali sajtó” hecckampányt indított a kórházak ellen, szenzációként tálalták azt, hogy néhány műtét elmaradt az extrém hőhullámok idején. Tavaly július közepétől szeptember közepéig 64 ezer tervezett műtéti beavatkozásból mindössze 192-t kellett elhalasztani, ami kevesebb, mint három ezrelék – ismertette.

Olyan műtétek, beavatkozások nem maradnak el, amelyek sürgősséggel elvégzendők – jelentette ki Takács Péter.

Az egészségügyi államtitkár tájékoztatása szerint jelenleg is van egy műszaki hiba a Jahn Ferenc kórházban, amit Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője úgy állított be, hogy hetekig-hónapokig eltart majd. Takács Péter közölte: a légszűrő rendszerek működtek, a levegőhűtő berendezésben kellett alkatrészt cserélni, így várhatóan már szerda délután helyreáll a klimatizálás.

Takács Péter felszólította az ellenzéki politikusokat “és az őket kiszolgáló sajtót“, hogy fejezzék be a kórházak elleni hecckampányt, a magyar egészségügyi dolgozók és műszaki szakemberek sokkal több tiszteletet érdemelnek.

Bakos Gábor, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója beszámolt arról, hogy intézményük legnagyobb épületének tetejére öt új folyadékhűtő került, így több mint ötszáz betegellátó ágyon lesz megoldva a klimatizáció. Jelenleg a próbaüzem zajlik – mondta.

Tervben van további épületek klimatizációja is, de addig is átszervezéssel meg tudják oldani azt, hogy ha bárhol klimatizációs probléma lép fel, akut műtét semmiképp nem marad el.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása

cs3_szerk2

Orbán Viktor megölésére készült egy férfi, már letartóztatták

cs3_szerk2

Lassabban haladnak, de értünk dolgoznak: vigyázzunk a földeken dolgozókra!

cs3_szerk2

Megjelent a falusi templomok felújítását biztosító kormányhatározat

cs3_szerk2

Vízbe fulladt egy hatéves kislány a Palatinus strandon

cs3_szerk2

Megvan az új időpont, mutatjuk, mikor indulhatnak Kapu Tiborék az űrbe

cs3_szerk2

Újabb tűz a Silvanus Hotelben – ismét lángra kapott az ikonikus szálloda

cs3_szerk2

Kormánypárti politikusokat akart gyilkolni a Tisza Párt embere + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Nagy Márton: a patikák érvényesítik az önkéntes árkorlátozást

cs3_szerk2