Belföld

Június 13 – a magyar feltalálók napja

2009 óta tartják számon ezt a napot, az első magyar Nobel-díjas, Szent-Györgyi Albert biokémikus 1941-ben ezen a napon bejelentett C-vitamin találmányának emlékére.

“Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.”

Szent-Györgyi Albert

Kutattunk a témában.

Szent Györgyi Albertről széles körben ismert, hogy fő felfedezése a paprika C-vitamin gazdagsága – melyet Szegeden izolált – ezt értékelte Nobel-díjjal a Svéd Királyi Akadémia. Emellett a tudomány számos területén igyekezett tudását és tapasztalatait hasznosítani. Azt már kevesebben tudják, hogy a professzor a politikába is belekóstolt, a 2. világháború idején részt vett az ellenállási mozgalomban, csoportja a Szent-Györgyi Szervezet nevet kapta. Kállay Miklós miniszterelnök tudtával, a magyar demokratikus erők kérésére Magyarország átállásáról tárgyalt a szövetségesek képviselőivel. Emiatt 1944-től bujkálnia kellett. A háború után aktív közéleti szerepet vállalt, egy új, demokratikus Magyarország létrehozásában bízva.  Ám miután csalódott, 1947-ben elhagyta az országot – bár 1948-ban még az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 

Szeged méltó módon rója le tiszteletét munkásságát és emlékét megőrizve; az egyetem orvostudományi kara, emlékszoba, agóra, a róla elnevezett díj viseli nevét, szobor készült róla, kiállítások, konferenciák emlékeznek az SZTE egykori, Nobel-díjas rektorára. 

Világhírű feltalálóink száma és az egyes nemzetek közötti arányuk is kiemelkedően magas, melyre okkal lehetünk büszkék. További legendás magyar találmányok:

  • Rubik kocka – Rubik Ernő
  • Dinamó – Jedlik Ányos
  • Golyóstoll – Bíró László
  • Biztonsági gyufa – Irinyi János
  • Színes televízió – Goldmark Péter Károly
  • Napenergia kutatása – Telkes Mária
  • A Word és Excel szülőatyja – Charles Simonyi
  • Üvegbeton – Losonczi Áron

A magyar feltalálók és találmányaik az egész világ számára maradandó értékeket alkottak.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nyugdíjas egyesületi elnök: az elmúlt években sokat javult a nyugdíjasok helyzete Magyarországon

cs3_szerk2

Kapu Tibor visszatér a Földre! – Kövesd nálunk ÉLŐBEN!

cs3_szerk2

Orbán Viktor: nyugodtan futok rá a választásra

cs3_szerk2

Friss kutatás: továbbra is Orbán Viktort támogatják a legtöbben, nem is kicsivel!

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Ahol agyonvernek embereket a kényszersorozás miatt, az nem lehet az EU tagja!

cs3_szerk2

Kapu Tibor ma délután hazatér a világűrből

cs3_szerk2

Orbán Viktor: nagyarányú választási győzelemre számítok

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2