Csongrád Sport

A csongrádi Barna ikrek az Európa-bajnokságra készülnek, de távolabbi a cél az Olimpia

Május 26-án, hétfőn ünnepélyes fogadáson köszöntötték Csongrádon a Barna ikreket, a polgármesteri hivatalban. A városi elismerés oka az a kivételes sportteljesítmény, amelyet Barna Milán és Barna László nyújtottak a hétvégi U15-ös kötöttfogású birkózó országos bajnokság döntőjében. A testvérpár egymás ellen mérkőzött meg Cegléden a bajnoki címért példaértékű sportszerűséggel és lenyűgöző küzdelemmel.

A közönség állva tapsolta meg a megható és különleges pillanatot, amelynek végén Milán került ki győztesen. Ezzel harmadik országos bajnoki címét szerezte meg, és kivívta a jogot az Európa-bajnokságon való szereplésre, amelyre június 25-28 között Olaszországban Caorléban kerül sor.

A testvérpár 13 éves kora óta a budapesti Kozma István Magyar Birkózó Akadémián tanul és edz. Edzőik, köztük Mazula Erik vezető edző szerint tehetségük mellett példás szorgalmuk és alázatuk emeli ki őket a mezőnyből. Családjuk stabil hátteret biztosít számukra, és a sport mellett a tanulásban is ugyanilyen kitartással és felelősséggel dolgoznak. Eredményeikkel példát mutatnak, hogyan lehet összehangolni a sportot és a tanulmányokat. Rónyai László, a Dr. Papp László Birkózó Egyesület alelnöke is hasonló szavakkal méltatta a fiúkat, akik kiválóan teljesítenek az akadémián, kitartásuk, energiájuk és elhivatottságuk véleménye szerint is példaértékű.

Az eseményen Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere is elismerését fejezte ki, és elmondta, a Csongrádi Városi Önkormányzat támogatja Barna Milánt az Európa-bajnoki szereplésben. További jó hír, hogy a testvére is támogatásban részesül, aki ennek köszönhetően jelen lehet a rangos nemzetközi versenyen.

„Ritkán látni ilyen elhivatott, céltudatos fiatalokat, akik nemcsak a sportban, hanem az iskolában is kiemelkedően teljesítenek. Méltán vagyunk büszkék rájuk. Most az Európa-bajnokság a közeli jövő, amelyhez sok sikert és eredményes szereplést kívánunk” – fogalmazott a polgármester.

A cél egyértelmű mindkét fiatal sportoló számára és ez nem más, mint az olimpiai szereplés. Ha valakik, ők azok, akik ezt valóban elérhetik.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Három csongrádi iskola is arany minősítést szerzett az Aktív Iskola Programban

cs3-szerkeszto

Megválasztották Csongrád Város Borát és a közönség kedvenceit

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete is részt vett a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóján

cs3-szerkeszto

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

cs3-szerkeszto

Hamarosan elkészül Kistelek új pumpapályája

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Rekordszámú nevező és 800 ezer forintos adomány a FireCross csongrádi fordulóján

cs3-szerkeszto