Csongrád

Cirkusszal várja az apróságokat gyereknap alkalmából a csongrádi Babamúzeum

Május 25-én, vasárnap 9:00 és 13:00 óra között különleges programra várja a gyerekeket és családokat a csongrádi Babamúzeum: megrendezik első saját gyereknapi eseményüket, amelynek témája nem más, mint a cirkusz.

A szervezők szerint azonban az igazi attrakciók nem artisták vagy állatok lesznek, hanem maguk a gyerekek! A vidám hangulatú nap során a résztvevők egy bolondos, pontgyűjtő játékon vehetnek részt, ahol három „műsorszámot” kell teljesíteniük ahhoz, hogy megkaphassák a jól megérdemelt jutalmakat.

A három játékos kihívás a következő:

  • Élő ágyúgolyók – a cél: repülni vágyó babák célba juttatása. Csak a legügyesebbeknek sikerülhet!
  • A cirkusz állatai – kirakó játék, amelyben ki kell találni, melyik állat képét kell összerakni. De vigyázat, az idő is ellened dolgozik!
  • Kötéltánc – végig tudsz-e sétálni a kijelölt úton úgy, hogy közben a fejedre helyezett babzsákot nem ejted le? Csak egyszer kell sikerülnie!

A legbátrabb gyerekek egy bónusz attrakcióban is próbára tehetik magukat. A sikeres résztvevők neve bekerül a „titkos cirkuszi dobozba”, ahonnan a nap végén kisorsolják a fődíj nyertesét.

A rendezvény célja, hogy szórakoztató, egyben fejlesztő élményeket nyújtson a gyerekeknek – családias hangulatban, vidámsággal, mozgással és kreatív kihívásokkal. És még egy tipp: keressétek a bohócot, aki talán egy újabb meglepetéssel is készül!

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak egy igazán emlékezetes délelőttre.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto