Belföld

Milyen jogok illetik meg az embert a pszichiátrián?

Kevés kiszolgáltatottabb helyzet létezik manapság, mint amikor valaki bekerül egy pszichiátriai osztályra. Bár ilyen helyzetben mindenkit megilletnek bizonyos alapvető jogok, a tapasztalat szerint ezek nagyon gyakran nem érvényesülnek.

Tulajdonképpen az egyetlen hely, ahol az embert bűncselekmény hiányában is megfoszthatják személyes szabadságának alapvető jogától, egy pszichiátriai osztály vagy intézmény. Elvileg, a törvény szerint ilyen csak akkor történhet meg, ha az illető közvetlenül és súlyosan ön- vagy közveszélyes állapotban van. A gyakorlat mégis azt mutatja: számos olyan helyzet adódhat, amikor valakit jogtalanul kényszeríthetnek pszichiátriai kezelésre. Egy vagyoni vagy örökösödési vita, válóper vagy gyermekelhelyezési per, vagy akár komolyabb konfliktushelyzet során is előfordulhat, hogy az egyik fél – így vagy úgy – kényszerbeutalót szerez „ellenfelének” a pszichiátriára, aki aztán, onnan kikerülve, „pszichiátriai kórtörténettel” a háta mögött máris hátránnyal indul a fenti jogi viták bármelyikében. Ilyen esetekre az elmúlt egy-két évtizedben számos példa akadt Magyarországon is.

Az ombudsman, vagyis az alapvető jogok biztosa számos alkalommal tett már közzé olyan jelentéseket, melyek arról számoltak be: a pszichiátriai osztályokon bizony rendszeresen sérülnek a kezeltek jogai, időnként egészen komolyan. Egy alkalommal például az emberjogi biztos azért emelte fel a szavát, mert egy nőt – aki otthonában lett rosszul, és a pszichiátriára szállították – a kórházban levetkőztették, bepelenkázták, a bokáinál és a csuklóinál az ágyhoz kötözték, majd ájultra gyógyszerezték. Az ombudsman több jogsértést tárt fel az ügyben, és ajánlásokat is tett annak érdekében, hogy ilyen esetek újból ne történhessenek meg.

Ha valaki kényszerrel kerül a pszichiátriára, legtöbbször fogalma sincs az őt megillető jogokról. A helyzetet rontja, hogy az ápoló személyzet ilyenkor az illetőt könnyen könyveli el „elmebetegnek”, és gyakran az illető kényszerítés elleni tiltakozását is „betegsége” részének tekintik.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány közszolgálati céllal olyan információs anyagot állított össze, amely közérthető nyelvezettel magyarázza el, milyen jogok illetnek meg valakit, aki bekerült a pszichiátriára. Az anyag az egészségügyi törvény alapján készült, és jó szolgálatot tehet akár a pszichiátriára kerülőknek, akár hozzátartozóiknak.

A „Betegjogok” című információs anyag ITT ÉRHETŐ EL.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto