Kistelek

Több mint sport – Családi nap szeretettel, játékkal a KITE-nél

Egyes sportegyesületek nemcsak a meccseken nyernek, hanem a közösségépítésben is. A Kisteleki Testedző Egyesület évről évre bebizonyítja, hogy a foci sokkal több, mint gólok és bajnoki táblázatok. Erről szólt a legutóbbi családi nap is a hétvégén, amit a gyerekek, szülők és a vezetőség együtt élhettek át, jó hangulatban, nevetéssel, mozgással és finom falatokkal.

A bajnoki szezon ugyan még javában tart, de már most látszik, hogy a kistelekiek igazán eredményes idényt zárhatnak. A családi nap azonban nem az eredményekről szólt, hanem inkább arról a közös útról, amit a játékosok, szülők, edzők és a vezetők együtt járnak be hétről hétre. A nap igazi családi hangulatúra sikeredett, amit a közel 150 igazolt játékos és szüleik együtt töltöttek el, ahol természetesen a felnőtt csapat tagjai is részt vettek. A játékos vetélkedőkön nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is aktívan vettek részt sőt, sokszor ők élvezték legjobban a feladatokat A jókedvű „küzdelmek” során igazi példát mutattak arról, hogy a játék öröm, függetlenül attól, hány éves vagy.

Az egyesület vezetősége, edzői, munkatársai ezzel a rendezvénnyel szeretettek volna köszönetet mondani elsősorban a szülőknek, akik egész évben önzetlenül segítik a klub munkáját, legyen szó szállításról, szervezésről vagy egyszerűen csak bátorító jelenlétről a lelátón. A rendezvényt a finom falatok tették teljessé. A csülkös sertéspörkölt igazi különlegességként került az asztalokra, míg a gyerekeket hot doggal, édességgel és üdítőkkel lepték meg a szervezők.

A Kisteleki TE családi napja egy olyan nap volt, amely rámutat arra, hogy ez az egyesület nemcsak sportol, hanem összetart, támogat, és időnként együtt ünnepel egy tál pörkölt mellett.

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rekordszámú induló a Megyei Sakk Diákolimpián – Kisteleken csaptak össze a fiatal tehetségek

cs3-szerkeszto

Szentesen alapított új politikai erő váltaná le az Orbán-kormányt

cs3-szerkeszto

Óriási jobboldali siker: Szabó Istvánéknak alig másfél óra alatt összegyűlt a kellő számú aláírás

cs3-szerkeszto

Tiszává alakult a Momentum, a frakcióvezető kiverte a hisztit

cs3-szerkeszto

Bedurrant az influenza: térségünkben van a legtöbb beteg

cs3-szerkeszto

Cs3.hu Podcast: Szolgálat minden szinten – Szabó István és csapata felkészült a kampányra

cs3-szerkeszto

A Magyar Ápolók Napján mondott köszönetet Szabó István

cs3-szerkeszto

Egy jelölt már biztosan elkezdheti gyűjteni az aláírásokat

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi nem egyházakat rombolunk, hanem kereszteket újítunk fel! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto