Kék Hírek Szentes

Szentesen halt meg a férfi, akinél a rendőrök drogot találtak

A parancsnoki vizsgálat szerint jogszerű rendőri intézkedés követően halt meg egy kunszentmártoni férfi, akit bűncselekmény elkövetésén érték tetten a járőrök – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

A rendőr-főkapitányság közterületi támogató alosztályának járőrei, valamint a szegedi nyomozók március 26-án délután bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt intézkedtek egy kunszentmártoni férfival szemben. Mivel a férfi aktívan ellenállt az intézkedésnek, a rendőrök testi kényszert alkalmaztak, megbilincselték kezeit, majd fekvő helyzetben folytatták ruházatának átvizsgálását, melynek során több csomag szintetikus kábítószert találtak nála.

A férfi percekkel később rosszullétre panaszkodott, ekkor a rendőrök haladéktalanul értesítették a mentőszolgálatot, kezeiről levették a bilincset, majd stabil pozícióba fektették. A férfi április 21-én a Szegedi Tudományegyetem szentesi tagintézményében meghalt.

A szolgálati szabályzat szerint lefolytatott parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy az intézkedés, a kényszerítő eszközök és testi kényszer alkalmazása szükséges, jogszerű, szakszerű, eredményes és arányos volt.

Az eset miatt a Központi Nyomozó Főügyészség eljárást folytat, ennek befejezéséig további információval a rendőrség nem tud szolgálni – áll a közleményben.

.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

BREAKING: megtámadtak két mentőst Szentesen, miközben elláttak egy sérültet!

cs3-szerkeszto

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Elkezdődött annak a szegvári férfinak pere, aki részegen halálra verte mozgáskorlátozott ismerősét

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy 70 éves férfi Kistelekről – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto