Belföld

Nagy István: Ukrajna EU-csatlakozása veszélybe sodorná a gazdák megélhetését

Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása veszélybe sodorná a gazdák megélhetését, az EU élelmiszerbiztonságát és az agrártámogatási rendszert – mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten Nagy István.

Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz az agrártámogatások megőrzéséért, igazságos feltételeket akar a magyar gazdaságnak, és kiáll azért, hogy a fogyasztók alapvető joga megismerni az ukrán csatlakozással járó veszélyeket. 

Van mit veszíteni, van mit megvédeni, de “nem vagyunk eszköztelenek”, minden szavazat számít a véleménynyilvánító népszavazáson 

– fogalmazott.

A miniszterelnök főtanácsadója a “brüsszeli vezetés újabb veszélyes ötletének” nevezte Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, hiszen – tette hozzá – a szomszédos ország az EU-tagság egyik feltételének sem felel meg, Magyarországra pedig különösen veszélyes lenne a társulásuk, hiszen a következmények minden társadalmi csoportot hátrányosan érintenének. 

Nyitrai Zsolt szerint ezért is fontos, hogy a június 22-i határidőig minél többen küldjék vissza a szavazólapjukat. Ukrajna EU-csatlakozásáról nem lehet dönteni a magyarok nélkül, mindenki vegyen tehát részt a véleménynyilvánító népszavazásban – jelentette ki.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto