Szentes

Érettségi utáni bulival indult a nyár Szentesen – DJ Koko pörgette a hangulatot az Ifjúsági Házban

Hétvégén az érettségi vizsgák végét ünnepelhették meg a szentesi fiatalok egy nagyszabású bulin: az Érettségi AFTER Partyn az Ifjúsági Házban több mint 170-en vettek részt, hogy közösen zárják le a tanév egyik legstresszesebb időszakát.

A rendezvény szervezője, Benkő János lapunknak elmondta: bár nem volt teltház, a hangulat így is kiváló volt.
– Kb. 170-180-an jöttek el, ami pont elég volt ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen a buli – fogalmazott. – Kicsit családias volt a légkör, szinte mindenki ismert mindenkit. Sok visszajelzést kaptunk arról, hogy nagyon jól érezték magukat a résztvevők, és örülök, hogy sok érettségiző is eljött kiereszteni a gőzt.

Az este folyamán DJ Koko gondoskodott a pörgős zenéről, a tánctér folyamatosan mozgásban volt, és a fiatalok önfeledten ünnepelhették meg az elmúlt hetek kemény munkáját.

Benkő János hozzátette: nem állnak meg itt, a nyár folyamán több rendezvénnyel is készülnek – nemcsak fiataloknak, hanem felnőtteknek is. – Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy élő koncertekkel is készülünk. Érdemes lesz figyelni az eseményeket!

A sikeres Érettségi AFTER Party után tehát újabb bulikra számíthat Szentes közönsége – egy dolgot biztosan elmondhatunk: jól indul a nyári szezon a Kurca-parti városban.

GALÉRIA:

.

Fotók: Korona Retro Club



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto