A szakképzésben tanuló fiatalok számára különösen fontos szándéknyilatkozatot írtak alá a szegedi BYD, a KIM és a térség oktatási intézményei, köztük a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum is részese annak a három vármegyére kiterjedő megállapodásnak, amelyet a BYD Autó Hungary Kft. kötött a Kulturális és Innovációs Minisztériummal és a térségi oktatási intézményekkel. Az együttműködést a KIM részéről dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár, továbbá a Szegedi Tudományegyetem rektora és kancellárja mellett hat dél-alföldi szakképzési centrum főigazgatói, köztük a hét Csongrád-Csanád megyei iskolát fenntartó HSZC főigazgatója, Kincses Tímea írt alá.
Az együttműködés célja többek között az, hogy minél több magyar fiatalnak kínáljanak karrierlehetőséget abban a modern gyárban, amely körülbelül tízezer dolgozó munkájára számít a jövőben. Dr. Varga-Bajusz Veronika államtitkár az eseményen úgy fogalmazott: a kormány azért fejleszti az oktatási rendszert, mind az egyetemeket, mind a szakképzési centrumokat, hogy egy-egy régió motorjává váljanak, és minőségi, piacképes képzést nyújtsanak a diákoknak, hallgatóknak. Az oktatásból kikerülő fiatalok erősítik az adott térség gazdaságát, minőségi munkaerő-utánpótlást biztosítanak a vállalkozások számára.

A BYD a következő években tehetséges fiatalok százainak teremt karrierlehetőséget azzal, hogy gyakorlati képzési helyet biztosít majd egyetemi hallgatóknak, illetve a szakképzésben tanuló diákoknak, akik így még a képzési idejük alatt korszerű ismereteket és képességeket szerezhetnek egy modern technológiai környezetben. Ezzel a lépéssel a régió fontos szerephez jut Magyarország fejlődésében.
Az együttműködési megállapodást aláíró szakképzési centrumok: a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum, a Bajai Szakképzési Centrum, a Békéscsabai Szakképzési Centrum, a Gyulai Szakképzési Centrum, valamint a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum, továbbá a Szegedi Szakképzési Centrum írta alá.
Fotó: Gémes Sándor/Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal
- Hirdetés -