Csongrád

105 millió forintból újult meg a csongrádi Sághy az idei tanévben

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményei folyamatosan megújulnak. Legutóbb a Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban volt egy jelentősebb korszerűsítés.

Látványos fejlesztéseken esett át a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz tartozó HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Az idei tanévben összesen 105 millió forintból valósult meg eszközbeszerzés és ingatlanfejlesztés, amely jelentős előrelépést jelent az oktatás színvonala és a tanulói komfort szempontjából is.

Dr. Ambrus Norbert, a Centrum kancellárja és Forgó-Rózsa Mariann, az intézmény igazgatója sajtótájékoztatón számolt be a korszerűsítésről. A fejlesztések célja, hogy a diákok naprakész tudást szerezzenek és modern környezetben készülhessenek a jövő kihívásaira. Ennek részeként 24 új számítógépet és 6 okostáblát szereztek be, így immár minden tanterem okostáblával van felszerelve, az iskolában pedig közel 140 számítógép szolgálja a digitális kompetenciák fejlesztését.

Az oktatáson túl a tanulók szabadidős tevékenységeiről is gondoskodtak: e-sport gép, csocsóasztal, digitális társasjáték, valamint kondicionáló gépek állnak rendelkezésre. Emellett a digitális közösségi alkotóműhely is megnyílt a diákok előtt, ahol 3D nyomtatóval, lézervágóval és CNC-marógéppel is dolgozhatnak. Ez a műhely a Centrum öt intézményében elérhető.

A kollégiumban is jelentős fejlesztések történtek. Megújult a tetőszerkezet 500 négyzetméteren, korszerűsítették a fűtésrendszert, új klímaberendezések kerültek a tantermekbe, és nagyobb biztonságot nyújt a kiépített kamerarendszer és a zárható szekrények. A melegvíz-ellátást egy új, 2000 literes tartály biztosítja, valamint a szobák ablakaira szúnyoghálók kerültek. Emellett húsz kollégiumi szobában a teljes, több évtizedes bútorzatot újra cserélték.

Forgó-Rózsa Mariann igazgató hangsúlyozta: céljuk, hogy otthonos és motiváló környezetet biztosítsanak a diákoknak. A Sághy kollégiuma 120 férőhelyes, amit nemcsak a saját tanulóik, hanem más helyi iskolák diákjai is igénybe vehetnek. Mint mondta, a közösség erős, a kollégiumban összetartó diákélet alakult ki, és a mostani fejlesztések mérföldkövet jelentenek az intézmény életében.

GALÉRIA:

.

Fotók: hszc.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szociális területen dolgozókat ünnepelték Csongrádon 

cs3-szerkeszto

Elindult az élet a Csongrádi Csaholdában, kutyaovi és közösségi programok várják a gazdikat

cs3-szerkeszto

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Új járda épül a csongrádi Gézengúz Óvodánál, és a kerékpártárolót is lecserélik!

cs3-szerkeszto