Szentes

Újabb sikeres összefogás: megkerült a Szentesen eltűnt fiatal nő

Hosszú napok aggodalma után végre jó hír érkezett: megkerült az a nő, akinek márciusban veszett nyoma Szentesen. 

A fiatal nő, Orsolya március 8-án utazott Szentesre, utoljára pedig április 19-én adott életjelet magáról. Eltűnésének híre gyorsan terjedt, a keresésbe szinte az egész ország bekapcsolódott.

A család, barátok és rengeteg segíteni akaró ember összefogása végül eredményre vezetett, Orsolya hazatért. A megnyugtató hírt az édesanyja osztotta meg, köszönetet mondva mindazoknak, akik részt vettek a keresésben vagy egy megosztással, bátorítással támogatták őket.

„Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a segítséget isteni emberek vagytok! Most látszik, hogy össze fogással mindent elérünk. Lányom ebben a pillanatban hazakerült!” – írja az édesanya. 

Az eset újra megmutatta, milyen erő rejlik a közösség erejében és az összefogásban.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Másfél órán belül elkapták a szentesi autómosó hátizsáktolvaját

cs3-szerkeszto

Szentesen próbálták elkölteni a lopott bankkártyán lévő pénzt – 24 órán belül elfogták a pénztárcatolvajokat

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Jövőre klimatizálhatják a szentesi kórház betegellátó egységeit

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy szentesi fiatal – segíts te is megtalálni!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt a tarló Szentesnél, ezer négyzetméter lángolt

cs3-szerkeszto

Négy hónapra teljesen leáll a vasút Szentes és Kiskunfélegyháza között

cs3-szerkeszto